Kákonyi Lucia: A latin szerető
Dóra méregeti a bonbonszemeket, rakosgatja, hogyan válasszon, az ízek, a színek vagy a nemek szerint. Döntött. Eduardóval kezd.
Kategória: ÍróAsztal
Irodalommá párolt alapanyagok
Lackfi János: Költők borkóstolón
Igyunk, barátim, szomjas a világ, / S az ember is, ki vízzel teli zsák! / Költőnk tömlő, vére borral tele, / S morcos, míg elég szesz nem jut bele.
Petrőczi Éva: Amire most nagy szükségünk van
Meik Wiking könyve, a Hygge a lehető legjobban hatott rám. Amint elolvastam, azonnal főztem egy nagy adag eperlekvárt, s katica alakú kis LED-lámpám fényénél tősgyökeres dán életszeretettel megettem belőle egy csészényi porciót!
Kállay Kotász Zoltán: Minden lében
Mi mindent látott a kanál? / Körteret biztos, Zsombolyai utcát is talán, / nagyit, dédit, Schweiger üknagymamát, / Petőfi Sanyit, Nimród fejedelmet, Ádámot, Évát…
Nagy Izabella: Zserbótorta tavalyi gyertyákkal
Besötétül, előkerül a torta, / tavalyi szép piros gyertyákkal, / a kedvenceim.
Petrőczi Éva: A kis boltok Angliája
Manuela Inusa könyvének teái természetesen sokkal rafináltabbak, „művészibbek” egykori kedvenceimnél. Olyannyira, hogy a legtöbbjük szinte afrodiziákumnak tűnik.
Kállay Kotász Zoltán: Krémtörténet
– Csokikrém – suttogja nővérem –, / csináljunk csokikréééémet! – / ismétli, mert a jó dolgot jó többször kimondani.
Petrőczi Éva: Páncél
Johanna vértjét / kívántad egykor. // Ma oltalomnak elég / reszeltalma-tej-főzelék // páncélozta ruhád.
Kállay Kotász Zoltán: Katonák
„Lajcsi bácsi Doberdónál…” / Bekapom. / „Vilmos a Don-kanyarban, a hideg mocsárban… / Soha nem gyógyult fel belőle.” / Kenyér, vaj, kolbász. Bekapom.
Bojti András: Oda az Alma szobromhoz
Szobrot már rég kívántam enni. / Csak úgy örömből a számba venni.
Petrőczi Éva: Kende Sándor „redivivus”
A könyvsétáltató című regény főszereplőjéről, a már hetvenharmadik évében járó Carl Kollhoff könyvesfutárról nekem már a könyvízlelgetés első perceiben szülővárosom, Pécs felejthetetlen „könyves embere”, az író és könyvkereskedő, a Libresszó alapítója, Kende Sándor jutott az eszembe.
Lackfi János: Bornak áldásairól
Ki pincében fonnyadva gubbaszt, / Ó, bor, a magas égbe dobd azt, / Torony magasán aki szédül, / Légy puha fészke, menedékül!