UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Irodalommá párolt alapanyagok
– Elsőként a kapitány – csippentett a sóba –, / akiről később derült ki, hogy csak kormányos! Uszálykormányos! / Az uszály, úgy látszik, felháborító… Megcsóváltam a fejem. / – Aztán jött a Zoli – paprika, kanálnyi. –
Mint partra vetett hal, ha újra vízbe dobják, / rab madár, ha újra röptetik, / iramodott neki, // hogy az Orbán téri ÁFÉSZ-ban / 25 dkg-os Omnia különleges pörkölt kávét vásároljon / és zizegős selyempapírba csomagoltassa.
– Nézze ezt a fotót! Nem csodálatos, hogy egy ilyen alacsony, szinte már falusias épület ennyire vonzóvá vált nemcsak a komikusok, hanem az írók és a politikusok számára is? – kérdezte Kálmán és közben a Márványmenyasszony étteremről 1931-ben készült fotót tette le a nő kávéja mellé.
Délután már én is hasznosíthatom magam, lásson a világ csodát, amint a kimustrált és kisasztalnak összetoldozott varrógépen a nagy pogácsaszaggatót két kézzel megragadva le-lecsapok a jó magasra hajtogatott, rőtbarna tepertődarabkákat kivillantó, borsillatú tésztára.
Milyen ízletek / ezúttal mibe / nyúlnak / nyakló nélkül? / Cukrozok. / A pillanat / kavargó / összemassza.
Finom vót a piskóta, / Fülem is bepiszkóta. / Könnyű ez a karamell, / Nem zsibbad a karom el.
Miközben Rhys Bowen rendkívül fordulatos történelmi „gasztrokrimijét”, Az Angyal-öböl felett című regényt ízlelgettem, újra meg újra eszembe jutott a neves táplálkozástörténész, Annie Gray méltán világhírűvé lett, pár éve angolul olvasott könyve, amely már munkája címében is ugyanazt a The Greedy Queen-t (Falánk királynő-t) hozza elénk, mint Bowen új kötete.
Csodájára járok minden egyes kikerülő szervnek. A böllérek, szólít meg kioktatóan Józsi bátyám, még így, nyersen és melegen szoktak bekapni egy darabkát a májból, azt mondják, így a legízletesebb…
– Megkóstolná az első tésztámat? – szólalt meg a nő az üzlet ajtajában. – Bizonytalan vagyok. Nevetséges, tudom, egész életemben készítettem a tortellinit, de most, tudja, izgulok. Szeretném, ha a helyieknek is ízlene, az olyanoknak, mint ön. Átnyújtotta a piros szélű tányért a férfinak és kíváncsi tekintettel állt a pult mögött.
Ami a húsok, gyümölcsök, zöldségek, tejtermékek és fűszerek harmóniájában mindig jeleskedő székelyföldi konyhát illeti, arról elég bőséges tapasztalataim, ínycsiklandozó íz-emlékeim vannak.
Gyermekkoromban mindig én segédkeztem nagyanyámnak, amikor kalácsot sütött. Hajnali négykor kelt, begyújtott a kemencébe, s mire én feltápászkodtam, már javában dögönyözte a tésztát.
E karácsonyi miniatűrök egyike-másika olykor ugyan a tizenkilencedik századi kanadai lelkipásztorok hangján is meg-megszólal, de legyünk igazságosak: ugyanakkor rendkívül élettelien és szórakoztatóan, szeretni való módon vall arról, hogy a karácsony nem az „éljünk magunknak”, hanem az „éljünk egymásért” kitüntetett korszaka – vagy legalábbis annak kellene lennie.