UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Irodalommá párolt alapanyagok
Végül egy alkalmi vendéglő sátra előtt leültek a hosszú, X-lábú asztalhoz. Fahéjas bort ittak, nádcukros ostyát ettek, és mert közben elhallgattak a harangok, a dobosok pedig szerencsésen elmasíroztak a Noordeinde palota felé, most már egymás szavát is értették.
– Menjen csak, Rózsika, figyelek – / a piros hokedlin ül, cipőit húzgálja lefele. / – Forr a tej – ismétli nagyi, és még egyszer beletúr / a szatyraiba. – Elmentem – dugja vissza / a fejét, aztán, mivel erre sem érkezik válasz, becsapja az ajtót.
Emlékszem, hogy kaptunk Svájcból minicsokikat, mindegyiken más nevezetesség díszelgett, én gyorsan befaltam a magamét, húgom viszont mindig tartalékolt, így rájártam az ő csokijaira…
Vonz az ártatlan, növényi erotika, / az áramvonalas banán becsapódása, / a narancs foszladozó odaadása, / hagyma ropogása, ízének szétszaladása, / sebtiben bekapott fiatal retek / kamikaze-halála.
– Nem jó a liszt! – kiált fel nagyi a konyhában, / fújtatva, prüszkölve. / – Elrontották, ezt is elrontották… Nézd, hogy szakad!
Volt egyszer, hol nem volt egy kávé. Dupla kávé volt szegénykém, még nem raktak bele cukrot, se tejszínt. – Furcsák az emberek – gondolta –, keserű, fekete italt készítenek, aztán tesznek belé cukrot, hogy ne legyen keserű, meg persze tejszínt, hogy ne legyen fekete.
A könyv – szellemes, szerencsés, találó, s a mű lényegét kiválóan összefoglaló választás ez – egy Julia Child-idézettel indul: „Ha főzöl valakinek, aki közel áll hozzád, az felér a legszebb szerelmi vallomással.”
– Na de hölgyeim, miért vitatkoznak ezen? Az emberek egy része a rántott csirkére esküszik, míg a másik a csirkepörköltre. Évszázadok óta nem jutottak dűlőre, melyik a népszerűbb. Akkor majd éppen önök döntik el ezt a kérdést? – ripakodott a két hölgyre fényes öltözékben pózoló barátjuk.
A könyv hősnője az okos, találékony, erős akaratú Madame Clicquot (lánykori nevén: Barbe-Nicole Ponsardin), aki Reimsben született, egy jómódú polgárcsalád sarjaként. 1777-ben, húsz esztendős korában feleségül ment a kezdetben csak vörös- és fehérborral, majd habzóborral is kereskedő François Clicquothoz, házasságuknak nyolc évvel később a férj halála vetett véget.
Zavartan lépek az épületbe, tudom, tilosban járok, de senki se szól. A pultnál megremeg a hangom, ahogy a presszót kérem, csak egy single, please.
