Kállay Kotász Zoltán: Leeső részek
„Megégett a széle, levágom.” / Lenyesi, bekapja. / „Hogy is hívták azt a katonatisztet? Mindegy, / eszembe jut majd…”
Irodalommá párolt alapanyagok
„Megégett a széle, levágom.” / Lenyesi, bekapja. / „Hogy is hívták azt a katonatisztet? Mindegy, / eszembe jut majd…”
Nemcsak egy ízlelőbimbó-csalogatóan változatos receptgyűjteményt kapunk itt, hanem jóval többet. Egy teljes olaszországi körutazást.
Aztán nekigyürkőzött, de a szakajtás sehogy sem sikerült. Az anyjától ellesett mozdulatokkal próbálkozott, de a massza olyan nagyra és erősre dagadt, hogy nem bírt vele.
Piszmogtam, kevergettem, kotorgattam, / otthagytam a kelkáposzta-főzelék nagyját, / nagyi dühösen felkapja, eltakarítja, / aztán az előszoba közepén felvetett fejjel rákezd: / „Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát…”
Kályhán érnek a birsek, vadméz-illatu nyersek, / bolyhos bőrük alatt / cukros aranyban a mag.
Ez az Anyák Napja előtti / eperlekvár-főzés, Szentem, / (mélyhűtött gyümölcsből, persze, / mert a friss még megfizethetetlen!) // nem hozhatja / egészen vissza / az 1977-es év /májusának gyönyörű közepét…
Egy alkalommal szóba került, milyen finom volt a régi időkben az a nagy kerek, szürke sütni való tök, amit többnyire szeletekre vágva árultak a piacokon. Vajon hova tűnhetett?
Az Élni és enni Umbriában regényes stílusú útinapló, receptkönyv, egyben remek kedvcsináló egy umbriai kiruccanáshoz.
Úgy röppent el / az életemből / az első tizenkilenc / otthoni, pécsi év, / hogy egyszer se / láttam nyílni-csukódni / a Nádor Szálló éttermének // mesébe illő, vaskeretes / üveggömbhéj-kupoláját.
– Gyere, muki, segíts! / Megindulok az előszobán át a konyhába. / – Kiválogatod a kavicsokat? / Elém borít a kerek fémtálcára félkilónyi szárazbabot.
Városok, arcok. / De semmi nem marad / úgy meg, kövületként, / bennem, mint / két szürke-piros / bonyhádi lábas / a bridgeporti bolhapiac / vackai közt.
Bébispenót / és reszelt sárgarépa / együtt küzdenek, / hogy tavasz legyen.