UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Irodalommá párolt alapanyagok
A puritán irodalmi művek gyakori olvasójának nyilvánvalóan feltűnik az evéssel-ivással, ételekkel-italokkal, mértékletességgel-mértéktelenséggel kapcsolatos metaforák nagy száma, amely messze meghaladja az ugyancsak nagyszámú állat (különösen madár!) metaforákat. Nem csoda, hiszen ezek a „képes beszéd”-elemek egytől egyig a puritán ízlésnek, mentalitásnak oly kedves „reáliák”, valósággyökerű kifejezési eszközök kategóriájába tartoznak.
A nő cukorból / épít világot, / mézváros küszöbén / áll, csodálva báját / belíveinek, ahogy / csurog minden / csiklandó rendben, / csöppenő krémkupolák / alatt, folyódó / fondüfalak metszetén.
Lencse, borsó, kása, / Diák táplálása. / Galuska, derelye: / Diákok ereje.
Vajon mit fogyasztottak a kuflik a nyáron megtartott szilveszteri bálban? Nos, nagyon sok mindent. De az például biztos, hogy Póktök puding volt közte. Kuflik a Kantinban!
Tésztakupolás, forró levesek / és a gyerekkori könyvek…
A lány bőre ebben a pillanatban hozzáért a kovászhoz. Eleinte csak hűvös volt, enyhén ragacsos, puha érintés. A következő pillanatban, ahogy az ujjai mélyebbre hatoltak, soha nem tapasztalt érzés járta át.
Idd le a habot, mondja az apja és feléje csúsztatja a korsót. Fel se emeli, beszürcsöli egy húzásra, mintha már gyakorolta volna. Ez a gyakorlás lehetetlen, az asztalnál szürcsölni nagy bűn. Az ajkára ragadt hab zizegve, bizseregve semmisül meg. Nem kérdezték, mégis mondja, csak levegőt ivott.
„Két zöldségszelet rántva, tartár…” / gyász-zene most a sokszor hallott / pincéri mondat – a pécsi Nádor emlékezetére.
Kávé. Kávézás. Egy kávé illata, íze, a kávézás hangulata. Az üldögélés, a kortyolgatás, a magadba, a másokba fordulás, itt-ott, ide-oda – ülve. Kényelmesen, nyugodtan, lazán. Élvezettel.
„mindjárt, kisasszony – / elkészül a festmény… / készülhet a leves” // „megtenné, hogy / kiáll ebből a keze / mozdulatával gyűrt / / teljesen spontánul épült / kompozícióból?”
A lány biztos volt abban, hogy a spárgaleves utálatát apjának köszönhette. A vasárnapi ebédek alkalmával mindig volt ok a veszekedésre, mert anya elsózta, nem paprikázta meg, kevés volt az ecet, nagymama egészen másképpen csinálta és röpültek a kanalak, néha a tányérok is. Évekkel később sejtette meg a mögöttest.
Történet Ágostonról, aki kemény elhatározásra jutott a napi menüt illetően.