Ligeti Zsuzsa: Kávénosztalgia #11 – Szarajevó
Ne várjunk presszókávét – a Balkánon mindenütt törökösen főzik. Boszniában persze bosnyák kávénak hívják.
Egy pici asztal, kávészünet idejére
Ne várjunk presszókávét – a Balkánon mindenütt törökösen főzik. Boszniában persze bosnyák kávénak hívják.
Három (vagy már négy?) éve újévkor elkísértük Salzburgba a barátainkat, akik a Budapesti Lantos Kórus tagjaiként felléptek az újévi koncerten.
Tizenöt munkanapról beszélünk, változó létszám mellett.
Gyulán található a Százéves cukrászda. Ugyan már egy kicsit öregebb, de nagyon jó hely.
Annak idején a szobatársam, Ilonka megkért, hogy amikor megérkezik a friss főzet, fújjak felé egy kis illatot, mert ő csak szagolni szerette, inni nem.
Nyári táborozásoknál mindig gond volt a kávéfőzéssel.
Volt egyszer, hol nem volt egy kávé. Dupla kávé volt szegénykém, még nem raktak bele cukrot, se tejszínt. – Furcsák az emberek – gondolta –, keserű, fekete italt készítenek, aztán tesznek belé cukrot, hogy ne legyen keserű, meg persze tejszínt, hogy ne legyen fekete.
Épp a Teno-hegységben autóztunk a szerpentinen, amikor az egyik kanyarban megláttam egy kis kávézót az út mellett. „Itt innunk kell egy kávét!” – kiáltottam, és a parkolás után már ugrottam is ki az autóból.
Úgy kezdődött, hogy feltűnt: a reggeli és esti tea egyre ízetlenebb, mert már szinte semmi citrom nincs benne.
Esős pünkösdvasárnapi kávé.
A legszebb kávé címéért Kaunas baristája is versenyzik.