UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Az idődimenzió mentén feladva
Nagyszerű hely volt az ovi, egy nagy park közepén, kedves óvó nénikkel és óvodástársakkal. Talán csak J. Andrist nem kedveltem igazán. Ő ugyanis – máig feltáratlan okokból – érkezés után minden reggel egy kicsit megvert. De aztán rögtön jött a reggeli, mondjuk vajas zsemle és kakaó.
Csakúgy, mint az utazásoknál, az étkezések között is van olyan, amit a társaság tesz igazán emlékezetessé. Klasszikus példája volt ennek egy Birminghamben elköltött búcsúreggeli.
Egy tavaszvégi emlék íze utáni vágy volt a mozgatóerő: hónapok óta készültem, hogy elkészítem az Arnolfini Gasztro Fesztiválon kóstolt darált húsos kelt kalácsot.
Hihetetlenül hangozhat, de őseim földje a hasamnál fogva (is) ragadott meg és csábított vissza. Egészen pontosan egy szezámmagos és egy lúgos zsömle alakjában materializálódott a kísértés, 1983-ban, Stuttgartban.
A világon a legfinomabb, szójababból készült tófut ma is Japánban készítik – sok évszázada, kicsi, családi műhelyekben; legfeljebb a darabolást, csomagolást gépesítették, ezért olyan finom.
Az Afinata román áfonyalikőr. Ez persze így nem teljesen pontos, hiszen van hivatalos és házi verzió is. Én akkor vettem először egy adag házit a lányom megrendelésére, amikor bőrművesekkel tanulmányúton voltunk egy szűcsnél Gyimesközéplokon.
Amikor Tel-Aviv két régi városrészébe kirándultunk, éhségünkben beestünk egy hummusz-étterembe. De komolyba ám, ahol láthatósági mellényes beengedő ember listával a kezében tartotta kordában az asztalra váró tömegeket.
Bözsi mamánál büntetlenül lehetett eszegetni a nyers tésztából és rájárni a kekszekre, amiket egy fém dobozban tartott a szekrényben. Imádtam beszagolni a fűszeres szekrényébe, ahol a szegfűszeg, a bors, a pirospaprika, a kakaó és a fahéj illata gigantikus illatorgiává olvadt. Nagypapám kedvence a káposztás kocka volt, és együtt örvendeztünk, amikor Mama behozta az asztalra.
Édes szörnyünk akkora méretű, hogy aligha van japán fazék, amibe beleférne, aligha van sütő, melyen grillezni lehetne. Jobb oldali egyik lábától a bal oldali másik lábához gyakran másfél méteres fáradtságos „út” vezet.
Voltak bizony olyan aranybetűs nyarak, amikor annyi gomba termett, hogy kosárba, „silingába” gyűjthettük a természet zöld és barna fejű ajándékait. A galambicából finom, ropogós pörkölt készült, a vargányát kirántottuk, vagy megszárítottuk.
Erdélyben nem volt lencse. Nem tudom mért, édesapám azt mesélte, hogy a kommunisták betiltották, a lencsét is meg a spárgát is, ennyi elég is volt, hittem neki, ha betiltották, akkor betiltották.
A méz mindig is kapocs volt az emberek és istenek között. A mézet és a belőle készülő mézeskalácsot az idők kezdetétől körülvette valamiféle misztikum. Eredetileg az isteneknek felajánlott áldozat szerepét töltötte be, később vált emberek közötti ajándékká.