UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Az idődimenzió mentén feladva
Élet, élet, szent megunt élet, olyan jó visszajönni beléd… Még messze fogalmam sem volt arról, hogy valójában ezt kellene éreznem, amikor egy jó húslevest eszem, de ma már tudom, érzem. Ehhez el kellett menni messzire az élménytől, hogy visszatérhessek.
A rakott krumpli nálunk nem tejföllel készült, hanem a gondosan választott füstölt kolbász bőkezűen locsolt szaftjában…
Mi tényleg csak egy limonádéra és egy Aperol spritzre ültünk be egy bárba Rómában, nem messze a Spanyol lépcsőtől, ám meglepetésünkre sokkal többet kaptunk…
Türelmetlenül húztam magam után a lépcsőn lefelé nagynénémet, aki az automaták gondolatától is irtózott. Leérve először csendben néztem, ahogy a villanyfényben, az üvegfal mögött, várt rám a szendvics.
Abroszból kettő van. Egyiken eszünk, a másikon nem. A piros furnér konyhaasztal körül feszített a rend.
Ha áfonya, akkor nekem mindig az erdei áfonya jut eszembe, frissen fejt tehéntejjel.
Melyik volt előbb, az állattenyésztés vagy a növénytermesztés? A vita folyik rendesen, de nem sok […]
Madridban a rákot kerámiában, olívaolajjal, sóval, sok fokhagymával és egy kis darab nagyon erős paprikával adobálva készítik.
Na, hát a konyhai formatervezőknek aztán igazán könnyű! Csak rápillantanak a „modellekre” és már jön is az ötlet.
A képzeletbeli trón tetején a kelt tészták (kőttíszták) ültek. Nagyanyám mestere volt ezek elkészítésének, talán kényszerűségből is. Parasztcsaládban nőtt fel, ahol emberemlékezet óta, kemencében sütötték maguknak a kenyeret.
Az egyik kedvenc édességem az anyukám készítette szülinapi csokitorta, amelyet szintén saját készítésű cukorgalambok díszítenek, pirosra festett kis csőrükkel.
Amikor egyidős lettem a Gyermekvasút pályasebességével, egy szelet jó Sacher tortával jutalmaztam magam.