Petrőczi Éva: Rekviem gyuvecsre és mortadellára
Anyu, családi nevén a „nagy Évike”, gyakran jut az eszembe, de talán soha nem olyan intenzíven, mint egy-egy tengerparti nyaralásunk alkalmából.
Az idődimenzió mentén feladva
Anyu, családi nevén a „nagy Évike”, gyakran jut az eszembe, de talán soha nem olyan intenzíven, mint egy-egy tengerparti nyaralásunk alkalmából.
Kétség nem fér hozzá, Hernádkakon lángosláz van kialakulóban. Köszönhető ez egy remek kis éteknek (és persze a sütésére jó alkalmat kínáló helyi piacnak), s egy látszólag egyszerű, de épp egyszerűségében nemes, és pont emiatt könnyen el is rontható finomságnak, amit több helyütt is krumplilángosnak neveznek.
Az emlékízek íz emlékek: sejtések a nyelv hegyén, amik egy-egy hangulatra, illatra bukkannak fel a múltból. A reszelős túrosig mintegy harminc évet kell visszalépni az időben. Ez volt az egyik kedvenc sütim.
Egy jóízú Spanyolnátha projekt emlékezete, egy nevezetes nap apropóján tálalva.
Hamvas Karneváljában „Hermina néni porhanyóstésztát készít. A lisztet a margarinnal összedörzsöli…” Azóta érdekel, milyen az a porhanyós tészta, nyilván valami linzerszerűség, mert aztán tej, tojás és élesztő kerül bele még a regényben. Most csináltam egyet.
A ládákban, a szokásos pirosak mellett, szinte fekete, világos piros, sárga, majdnem fehér és „cirmos” paradicsomok is voltak. Vettem belőlük egy kis kollekciót, hogy az ízük is kiderüljön.
Ízemlék egy baráti műterem-látogatásról.
Ez az írás nem egy ízemlék rekonstruálásáról szól. Nem emlékszem otthon vagy a nagymamáknál komolyabb volumenű lekvárbefőzésekre, de majd én megmutatom – gondoltam. Annál is inkább, mert a kertben idén bőségesen termett a bodza, lekvárja pedig passzol a rántott camemberthez, ami nálunk bőségesen fogy.
Amikor kikértem ezt az összeállítást, a fő szempont az volt, hogy ne hekk legyen; az első jelölt a csirkecomb-saslik lett volna, de még időben kiderült, hogy másnap otthon rántott csirke lesz ebédre, így hirtelen ötlettől vezetve neveztem meg ezt a merész párosítást – hogy haladjon a sor.
Sok szó esik manapság a megújuló balatoni gasztronómiáról, hogy ne a méregdrága, silány strandkaját együk, hanem helyi és szezonális alapanyagokból készült, jó minőségű fogásokat. Zajlik a beach food forradalma, nyílnak az újhullámos strandbisztrók, most azonban beszéljünk egy méltatlanul háttérbe szorult műfajról: a balatoni reggeliről.
Egy magára valamit is adó trattoria nem nyit ki pontban 7-kor; ez már alighanem a színház része. Látni, hogy bent mozgás van, mintha terítenének, de az ajtóhoz nem jön oda senki. Csak 7 óra után 7 perccel, természetesen maga a főnök; ez valahogy látszik rajta. Megfordítja a Closed táblát, majd szélesre tárja a szűk kis ajtót. Tréfásan mond valamit a helyi törzsvendégnek, aki a 7 órát reklamálja, majd félrelép, s engedi beáramlani a várakozókat.