UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Az idődimenzió mentén feladva
Hungarian blintzes – ezt a nevet viseli az az étterem, amely nagyon közel volt a lakásunkhoz, amikor Tel-Avivban éltünk. Egy magyar palacsintázó tehát, amiről valaki nagy élettapasztalattal megjegyezte: egyszer mindenki eljön ide.
Ott sült hátul a rétes, a kis boltban, ami abból volt tudható, hogy az édes-vaníliás-mazsolás illat átjárta az egész pici termet, s kicsapott még az ajtó elé is; nem lehetett nem bemenni érte.
Gyermekkoromban rendszeresen elkísértem Anyut bevásárolni. Ilyenkor sorra jártuk bérházunk tömbjében a közértet, a zöldségest, végül a hentest.
A kávéivás a nászajándékba kapott piros kotyogóval kezdődött. Máig nem emlékszem, hogy került ki Németországba, de még mindig megvan.
Volt ott helybéli is: „Hát az milyen kanál?” (Fémből volt, fa helyett.) „Sok lesz az a víz, elúszik a tészta!” „Nincs az még kész, csak 24-szer fordítottad meg!” – röpködtek sűrűn a szakavatott kommentek.
Síelés közben soha ne igyál! – a síkoszt-ciklus záróköve.
A nyilvánosság előtt határozottan tagadd, hogy valaha is főztél zacskós levest! De sítáborban, amikor senki sem látja, nyugodtan vegyél egy zacskót a helyi Lebensmittel boltban.
Végy egy kis sertéshúst, mondjuk lapockát, mellé valamilyen szaftosabb marhahúst, daráld le őket, és ízlésed szerint készíts egy bolognai spagetti mártást, olaszul sugót.
Végy egy öntöttvas lábost. Készíts el benne egy emberes (nem! inkább több emberes) adag sóletet, lehetőleg a Klauzál téri Kádár étkezde receptje alapján.
Amikor dédnagymamám megérkezett Székelyföldről a szülőfalumba és nem volt semmijük, csak amit a szekéren magukkal tudtak hozni, egy olyan házba költöztették be őket, ahol volt egy kemence. Már másnap volt munkája és mit ennie. Ez az! Amanda pék lesz! Átszel vele minden határt. Országhatárt, az idő korlátját, a saját határait. Ezt kerestem…
Az aljuk kicsit bekormolódott, és vastag volt a héjuk, de az illatuk utánozhatatlan. A papa még áldást is mondott, amikor este az asztalnál megszelt belőlük egyet.
Nagyszerű hely volt az ovi, egy nagy park közepén, kedves óvó nénikkel és óvodástársakkal. Talán csak J. Andrist nem kedveltem igazán. Ő ugyanis – máig feltáratlan okokból – érkezés után minden reggel egy kicsit megvert. De aztán rögtön jött a reggeli, mondjuk vajas zsemle és kakaó.