UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
A Laughing Man (Nevető ember) elnevezésű New York-i lokalitás, ahol néha Hugh Jackman szolgálja fel a kávét, olyan kávészemekből dolgozik, amelyeket elmaradott országok kávétermelőitől vásárolnak fel, ezzel is támogatva az érintett régiók farmereit.
Asztalunk dísze most egy zöld csokor, amely teraszunk immár elhíresült karalábéjához tartozik, arról vágta le Éva, hat négyzetméteres kertünk tulajdonképpeni gazdája, amikor annak alsó leveleit az erős napsütés veszélyeztette.
Fifi a Vörös Áfonya bokrának egyik illatcseppje volt, aki a méheket, darazsakat útba igazította bokor anyukája felé, hogy azok virágporral szedjék meg kicsike sajtárjaikat.
Zsehránszky István Bukarestben élő újságíró a sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglőt említi, mint közösségteremtő helyet, a grafikus Damó István a brassói Koronát…
A Pastel de Nata tulajdonképpen egy krémes, amit a portugál Cascaisban és környékén mindenütt árusítanak; nemcsak cukrászdákban, hanem üzletekben és vendéglőkben is lehet belőle rendelni.
Mivel vendéglátásban profik, a fado előtti vacsora is tipikusan portugál volt. Elsőnek is jött a káposztaleves, ami meglepte a csoportunkat…
Cascaisban járva ittam zsinzsát, és ettem malacpörköltet kagylóval.
Butnaru bácsi egy szép nap elhívott a lakásukba, ahol a felesége dulcsácával kínált. Világos volt, hogy jutalomról van szó, az volt a válasz a hűségemre, és a jutalom azért, hogy a sakkjátékot művelem.
Tudtam, mi az a sárga fűszer, de sose kóstoltam meg. Kíváncsi lettem, s az ajkamhoz emeltem…
Frissen végzett tanárként egy ötszáz lelkes kis Szatmár megyei faluba kerültem, az Ukrajnához igen közel eső Tamásváraljára. Az egyik szülői látogatáson Kovács Piroskáékhoz kéreztem be, épp kukoricát „surultak”.
Romániában húztam le életemnek első felét, a kommunista diktatúrában, s amikor már elviselhetetlennek tűnt – legalábbis újságíróként – az az élet, menekültem. Az Észak-Koreáról szóló cikkek olvasása is ehhez kapcsolódik: nagyon sok hasonlóságot látok az akkori Románia meg a mai Észak-Korea között.
A József Attilát és Babitsot svédre fordító Ove Berglundnak volt egy ötlete, miszerint kötetet állít össze az ő műfordító munkatársai kedvenc magyar verseiből. Mi, Éva meg én, Hervay Gizella Levél helyett című szabadversét ajánlottuk volna, méghozzá a tejjel kapcsolatos soraiért.