UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
A minap felfedeztünk egy bodzafát sétáló körutunk közvetlen közelében, a Mälar folyó partja mentén, a rét szélén. Szép kis „menyasszony”, ahogy Éva nevezi, de nem olyan kicsi, hogy a számunkra szükséges mennyiséget ne tudná szolgáltatni.
Volt egy barátom, a katonaságnál megismert román zeneszerző, akinek a felsége a bukaresti egyetemen dolgozott, s akinek egy kollégája nem tudni milyen kerülőutakon hozzájutott nyugati csomagolású kávéhoz, sőt, feketén, és csakis a baráti körben, árusította is.
Egy Méray Tibornak postázott konzerv története…
Két pontja van az ünnepségnek: uzsonna, batyus alapon méghozzá, mindenki a maga nemzeti sajátosságából válogat, majd egy „brännboll”, ez a svéddé szelídített krikett. Vinetakrém mellett dönt a család.
Ülünk a stockholmi Vete-Katten nevű cukrászdában, a főváros szívében, előttünk kávé meg sütemény, a cappuccino tetején levél alakú hab; nem ugyanaz a levél a két csészében, hogyan csinálják? A sütemény neve: Budapest, eléggé népszerű a svéd íny számára.
Az aranyórát feleségem, Éva kapta a várostól, negyedszázados kitartó munkájáért; a spárga nem „madzag” ez esetben, hanem a növényspárga, amiből igen ízletes levest szolgáltak fel. Nem akárhol, hanem a stockholmi városháza nagytermében.
Haladunk az Angelika presszó felé, s eszünkbe jut, hogy egész napos csatangolásunk során kimaradt az ebéd, éhesek vagyunk, magyarán. Ahogy a Fő utcán csetlünk-botlunk, megjelenik előttünk egy élelmiszerüzlet…
A könyv nemcsak receptek gyűjteménye, hanem izgalmas regény is egy, a felesége által kirúgott, szinglivé vált férfiről, aki az élet véletlenekre épülő eseménysorozatának eredményeként kitanulja a szakácsmesterséget, s annak köszönhetően rátalál újabb szerelmére, Szilviára.
A tészta Erdélyben süteményt jelent. Azt az almás tésztát, amelyről most írok, eredetileg a székelyföldi Medeséren sütötték. Medesér a Medes ér partján fekszik, körülbelül húsz kilométerre nyugatra Székelyudvarhelytől. Édesanyám származik onnan.
Egy tanzániai ételhez pedig a recept szerzője nemcsak a szakácsnőt fényképezte le, hanem a módot is, ahogyan a maszájok a levest eszik.
Gabriela Melinescu Stockholmban élő román író története a Húsvéthoz, a gyermekkorhoz és a bárányokhoz egyaránt kötődik.
Sonko elmesélte, hogy ezt ők odahaza, Gambia Sene tartományában úgy főzik, hogy az egész család részt vesz az elkészítésében, s amikor kész van, a nagyanyja körbejár, és énekelve hívja a nagycsalád tagjait, valamint a vendégeket a N’sing ben dimila-o talindin domoda miranbaa wole ka asumaya című dallal, aminek az a lényege, hogy az illetőnek fáj a lába, és csakis a domoda gyógyíthatja meg.