Címke: Hegyi Zoltán Imre

Komoly szemöldök gond-homlok alatt, / milyen szigort feszít az éhes gondolat – / Lilith könnyed ujjal felfedi az arcát: / kígyó, meg alma… eh, milyen badarság!

Krumpli, olaj, liszt, só, némi tojás – / semmi extra. A jól neveltségünk tartja össze. / A megszoktuk íze az ínyen.

Nem, monsieur. Nem végzek ma sem korábban. / Pitymallat előtt nem. És este se / akarjon engem festeni. / Ne vetkőztessen a tekintete.

Miután eltemették, és illendő / módon kínálótálak és házi sütemények / rakásai közt megemlékeztek róla, / még elcsomagolta a maradékot, a sütőben / felejtett töltött káposztát is / szétporciózta a gyászoló rokonságnak…

Hármunk közül / valakinek meg kell nyomorodni / az országúton. / Öt bikaborjúból egynek / be kell mutatni a / legyőzetés áldozatát. / Hogy odakerülhessen a nyolchoz / aki fél.

születésem óta vak. én / nem tudom, hogy mit veszítek. / festő úr. most lefest engem?

Egy haiku az őszre.