Gergely Tamás: Karalábé a teraszon

Frissen hámozott karalábét majszolok születésnapom reggelén, éhgyomorra, mikor a szerkesztő rám szól, hogy „tessék megírni!” Mármint a különös karalábénk történetét, mert van egy ilyen…

Az úgy kezdődött, hogy főzelékkészítés közben megsajnáltam az egyik karalábét, és a skalpját vízbe helyeztem. S miután két hétre rá sem kókadtak le a levelei, sőt, igencsak éltre valónak bizonyultak, kihelyeztük Éva hat négyzetméteres kertjébe a teraszra, a zöldségek ládájába, a petrezselyem, meg zsálya, meg egyéb fűszernövények mellé.

Öröm volt nézni a növekedését, és hát betakarításkor, ősszel kész tények elé voltunk állítva: a levelek meg a skalp gyökerei között egy egész karalábégumó zöldellett. Lett is belőle finom zöldségleves.

Tavasszal az újabb próbálkozás eredménye egy magas, a többi növény fölé emelkedő szár lett, rengeteg szép kis sárga virággal, amelyekből másfél centi hosszú hüvely fejlődött a karalábé magjával; ígérem, tavasszal elültetem. Ha mindenik kikel, ajándékozhatom körbe a szomszédoknak…

Amikor már azt hittük, vége a karalábékalandnak, észrevettünk négy kis – azóta egyre növekedő – „bigyót” az életerős, ám vékony száron… Pista legyen a nevem, ha nem válik belőlük karalábé.