– Létezik Mühlhausenben egy nagyon régi szokás – koccintotta oda a poharát az enyémhez. – Zöldcsütörtökön perecet sütnek a pékek, és aki nem eszik belőle, annak állítólag szamárfüle nő.
Kategória: Nagyadag
A nagyadagban ugyanaz van, mint a kisadagban, csak tovább tart – 300 szónál is tovább
Bauer Barbara: A kenyér lelke
– A kovász a lelke a kenyérnek – intett a teknő felé –, a lángosnak is. Amikor hozzáérek, a lelkét érintem, ő pedig az enyémet. Összefonódunk.
Varga Marina: Egy könnyed parmigiana az Örök Városban
S az étel, aminek szinte semmilyen körülmények között nem tudok ellenállni – és most ott virít az étlap kellős közepén! –, nem más, mint a melanzata parmigiana, vagyis a pármai padlizsán. Ami lehet, hogy nem is pármai igazából?
Gergely Tamás: Kebba Sonko és a domoda
Sonko elmesélte, hogy ezt ők odahaza, Gambia Sene tartományában úgy főzik, hogy az egész család részt vesz az elkészítésében, s amikor kész van, a nagyanyja körbejár, és énekelve hívja a nagycsalád tagjait, valamint a vendégeket a N’sing ben dimila-o talindin domoda miranbaa wole ka asumaya című dallal, aminek az a lényege, hogy az illetőnek fáj a lába, és csakis a domoda gyógyíthatja meg.
Varga Marina: Pozsonyi emléknyomok
Milyen jó is néha átugrani egy sztrapacskára a tótokhoz… Ja, bocs, nem is… Hol van az már, hogy egy sztrapacskára átruccantunk a szomszédba, mert ott ízesebb, és főként sokkal olcsóbb volt.
Petrőczi Éva: Nem „mancsolunk” – kóstolgatunk
Karen Le Billon magyarul Falra hányt borsó? címmel megjelent könyve nem egyszerűen a rosszat (egészségtelen ételeket!) rosszul majszoló gyerekek szüleinek, nagyszüleinek nyújt segítséget, de egyben remek, fordulatos családregény is.
Bauer Barbara: A falusi pék
Talán egyszer ő is ott lesz mindenki asztalán, mint az apja. Minden ünnepen.
Draskovich Edina: Nemzetiszínű camembert
Tíz éve, 2009. március 14-én történt, hogy részt vettem életem első gasztroblogger-találkozóján, méghozzá a Sirályban, ami egy király hely volt a Királyban. Ünnepi menüvel készültem rá…
Abafáy-Deák Csillag: Haszonnövény
Mikor megkóstolta az első húslevesemet, csak annyit mondott kedvesen, na, majd én, de azért szedett még egyszer a tányérjába. Szegény anyámnak igaza volt, ilyen férjet kislányom nem találsz még egyszer, ha lámpással keresed, akkor se. Nem kerestem, hozzámentem. Azóta eszem, amit főz.
Jenei Zsolt: A hal paradigma
A hal egyszerre volt közutált a mindennapokban, és volt kívánatos – kötelezően említendő ilyen témájú beszélgetések során – a magyar konyha csúcsteljesítményeként.
Hrbácsek-Noszek Magdaléna: A tejeskancsó
Sokat játszottam a nagyszülőknél, influenza esetén pedig mindig menekülési stáció volt a nagyim. Ilyenkor a piros teát kértem. Egyszer a konyhakredenc sarkában a hársfavirágzatokból kivett párat, gyakorlott mozdulattal piros teát készített, mikor megláttam ezt a gyönyörű kis tejeskancsót. Azonnal elbűvölt a szivárványos, kifinomult, biedermeieres kecsessége.
Petrőczi Éva: A verbális konyhatündér
A sokat emlegetett-idézett prousti teasütemény-epizód sokszorosával találkozhatunk Szabó Magda műveiben, olyan pillanatokkal, amikor egy-egy édesség vagy főétel leírásával valósággal bedíszletezi az éppen adott élethelyzetet.