Noth Zsuzsánna: Kocsmakalandtúrák #30 – Nagymarosi Piknik
Fekete Jenő koncertjére utaztunk Nagymarosra a Duna-partján lévő Piknik Manufaktúra Bisztróba.
A nagyadagban ugyanaz van, mint a kisadagban, csak tovább tart – 300 szónál is tovább
Fekete Jenő koncertjére utaztunk Nagymarosra a Duna-partján lévő Piknik Manufaktúra Bisztróba.
Egy egyszerre elegáns, szépséges, idős asszony, hófehér hajkoronával, visszafogott, de az arc szépségét mégis kiemelő sminkkel jelent meg, és egy hatalmas tepsivel, amelyet az asztal közepére tett. Még soha nem találkoztam vele.
A helyi séf és cukrász törekedett rá, hogy a színeket valódi gyümölcsből, mesterséges összetevők használata nélkül hívják életre.
A tapasok közül legjobban a zöld paprikát kedvelem, nem tudok betelni vele, bármennyit meg tudok enni. Torzsával, magokkal, akár szárral együtt, még ha épp fogyókúrázom is. Amit persze, nem egy négynapos katalóniai és andalúziai túra alatt kellene tartanom.
Nyolcan ültük körbe az asztalt. Olykor tízen. Ez a szentendrei, lilaakácos, illatos terasz amolyan bázis volt, ahol orvosok, építészek, művészek, sokat látott és élt, rendkívüli tudású emberek találkoztak, hosszú évtizedeken át, s csapongva beszélgettek, s megtiszteltek engem és feleségemet azzal, hogy állandó tagjai lehettünk a lilaakácos estéknek.
Hadd kezdjem köldöknézéssel századik Kantin-szövegem: Vadmalac-félperceseim rendszerezése közben látom meg, hogy azokban gyakran töltenek a pohárba. Nem egyebet, mint szilvapálinkát, amit egymás közt szilvának becéznek.
Én is elkészítem minden évben a bodzavámi juhosgazdák receptje szerint a magunk egy-két adagnyi borslevét, s persze az elmaradhatatlan báránycsorbát.
A Málnadomb édességkínálata pár hónapja kibővült. Oly gazdag lett a választék, hogy akik odajártak, sokszor percekig tanácstalanul ácsorogtak a pult előtt.
Amikor néhanapján eljutok Lisszabonba, soha nem hagyom ki Alfamát, ahová a legendás 28-as villamossal lehet elkecmeregni a belvárosból, és ez a kecmergés olyan utazás, amire örökké emlékezni fogsz, amíg csak élsz.
Az őszi szünetben Larnakában üdültünk a lányaimmal és az unokákkal. Első este az óvárosban egy kis étterem járdára telepített teraszára ültünk be vacsorázni.
A januári fagyban aprócska öregember kuporog valami rozzant suszterszéken a nagyváros egyik forgalmas járdáján. Előtte fehér gyolccsal leterített láda, rajta a szerény portéka: három, egyenként tíz, húsz és harminc tojást tartalmazó kartontálca…
A narancs ritka csemege volt, s mindig a karácsonyhoz kötődött, mert főleg olyankor lehetett a nagyobb boltokban déli gyümölcsöt kapni, még Csíkszeredában is.