Petrőczi Éva: Csigerfalvi kalandozások

A „csiger” szót először a valamikor méltán népszerű, s nagyon igényesen szerkesztett Népek meséi sorozat egyik franciából fordított epizódjában olvastam, úgy ötéves korom táján. Nagyapámtól tudtam meg, hogy ez bizony az almabor nevének magyar változata. Felnőttkoromban angliai kutatóútjaim során kóstoltam „cidre”-t, s egyszer-kétszer, bár nem szülőföldjén, Franciaországban, egy-egy korty „cidre de normandie”-t. Mindkettő íze hasonlított az először tizenhat éves koromban, Klagenfurtban kedvenc nyári itókámmá lett Almdudlerhez, csak éppen gyöngén szeszes változatban.

Az íny, a terített asztal, vagy a megtöltött pohár örömeit, azaz a kulináris kalandokat az emberi sorsokkal, tragédiákkal és örömökkel mesterien együvé fűző Veronica Henry a General Press jóvoltából már ismerős a magyar olvasók számára is. Eredetiben A Home from Home (Otthonról haza) című regénye Angliában 2018-ban jelent meg, s már sok helyütt, sok olvasónak szerzett maradandó emlékeket.

Mielőtt a könyv egy-két, igazán „ízes” részletével felkelteném mindazok érdeklődését, akik 2020 nem könnyű őszén, akár épp almaszüret idején, könnyű, de nemes olvasmányra vágynak, egy nem is igazán érthető jelenséget tisztáznom kell az Arnolfini Kantin kedves közönsége számára. A szőlőtörköly vizes áztatásával nyert, nem túl erős bor hazai értelmező és tájszótárainkban nem igazán hízelgő címkék alatt található: „vinkó, lőre, lötty, pancs, komabor…” S még folytathatnám a sort. Ehhez képest a magyar címén Második otthonunk abszolút főszereplője egy dél-angliai almáskert, s a terméséből igazi műgonddal, mondhatni, művészi érzékkel erjesztett „cidre”, amelynek párája (és bőséges fogyasztása) generációkkal korábban Montague–Capulet intenzitású háborúskodást szerzett a Szitakötő farm és a Rushbrook ház, két szomszédos birtok lakói között. Ám Joseph Melchior és Casper Culbone ádáz gyűlölködése napjainkra, ha lassan is, gyanakvásból szeretetté, sőt, családi kapcsolatokká szelídül, amikor a két Melchior unokatestvér egy számukra teljesen ismeretlen Culbone-sarjjal, Gabriellel közösen örökli meg második otthonát, szeretett nagybátyjuk, Mathew otthonát és almáskertjét.

A rendhagyó „pomológiai” (almatudományi) családregény azonban nem almaszürettel és almabor készítéssel, nem almás álmokkal és tervekkel, hanem egy pitesütési epizóddal kezdődik. Az egyik Melchior-lány, Tabitha ugyanis részben ebből él. Az angol konyha ugyan messze nem a legjobbak egyike, de a brit konyhaművészet csúcsa, ezt sokszor tapasztaltam, ízletes kivételként, az édes és sós (gyakran húsos, sonkás, halas!) piték sokasága. Lássuk Tabitha (a nem mellesleg elszánt almaborász) pitéit: „A pitesütés akkor kezdődött, amikor a szakács [egy pubban] beteget jelentett, és Tabitha beugrott a helyére… elkészített egy sor pitét azokból az alapanyagokból, amelyeket a hűtőszekrényben talált. Hatalmas sikert aratott velük, mostanra a pub specialitásává váltak. Csirkés-gombás, húsos-kéksajtos, vadhúsos, halas, spenótos-fetás, mustáros-nyúlhúsos. Évszak szerint változtatta a kínálatot. A piték teteje ragyogott, kézzel készített rácsozat díszítette őket, vagy levéldíszek kanyarogtak rajtuk, és végül rájuk került a T. M. monogram. Tabitha Melchior.”

Az élő szülők árvájaként tengődő, vadóc és gyökértelen Tabithát még kamasz korában Mathew bácsi és felesége, az ápolónőként dolgozó Joy néni szeretete és almáskertje mentette meg az életnek: „Pont olyan gonddal ápolta a fákat [Joy néni], mint egykor a betegeit. Nagyon értett a kertészkedéshez, és Tabitha megpróbált mindent ellesni tőle. Ő tanította metszeni, oltani, és arra is, mikor nem szabad semmit sem csinálni, mert az egyik fő elve az volt, hogy a természet gondoskodik önmagáról, kivéve természetesen a szélsőséges eseteket… Ennek eredményeként a gyümölcsöskert gyönyörű állapotban volt, a fák virágoztak és ontották a gyümölcsöt.”

Ezeket a gondolatokat olvasva a világirodalom legszebb „almás” sorai jutnak az eszembe, egy baljós című, de voltaképpen megnyugtató García Lorca-versből, amelynek címe: Gázel a sötét halálról. Ezek, András László fordításában, magyarul így hangzanak:

„Mert az almák álmát szeretném aludni,
hogy megtanuljam a földtől megtisztító zokogást.”

Ez az alma-álom, almákról és almaborról szóló álom (és tettek, munkák) kerítik végül hatalmába, szelídítik hozzá a Melchior-lányokhoz nem csupán örököstársukat és új rokonukat, Gabrielt, hanem az ő szupermodell élettársát, az elegáns Lolát, s körülrajongott kislányukat, a Londonban ekcémával küszködő, az almáskert gyógyító szépségét az első látogatáskor érzékelő, gyümölcsnevű kis Plumot (Szilvát, Szilvácskát, Szilvalányt). Akikre, szép ráadásként, a somerseti közös birtokon nem csupán a tágabb családi kör biztonsága, hanem testi-lelki gyógyulás, s egy rég várt, negyedik családtag, egy második gyermek születése vár.


Veronica Henry: Második otthonunk | Fordította Pejkov Boján | General Press, Budapest, 2020; 376 oldal, 3490 forint | A nyitókép Petrőczi Éva felvétele.

Vélemény, hozzászólás?