Mártonffy Zsuzsa: Amit a természet ad

Kertvárosban lakom, az erdőhöz közel. Nem termelek semmit itthon, de amit ad a természet, azt boldogan elveszem, mint „potyát”, és mert egy icipicit segít kapcsolódni a nagy egészhez. Az alább leírt ételek a táplálékom egy ezrelékét teszik ki, de a lelkemet táplálják, s jólesik, hogy nem minden boltból, lefóliázva érkezik. Az alábbi termények általában kicsik, nehezen leszedhetők és nehezen tartósíthatók, emlékeztetnek, mily kis pöttyök vagyunk az univerzumban.

Az év a medvehagymával indul. Április táján többször kivonulunk a közeli erdei tisztásra és szedünk pár dobozzal, utána azzal főzöm a bolognait, a fagyasztóba is jut belőle.

Nyár elején következik a bodzavirág. Szörpöt nem főzök, de ha pár napra beáztatjuk a tányéros virágzatokat, jó limonádé lesz belőle (persze citrommal, édesítővel).

Nyáron jönnek a félvad gyümölcsök, kis lila és sárga útszéli szilvák, a szép nevű mirabella (csúnya neve fosóka). Nehéz őket elérni, leszedni, savanykásak, kellemes változatosságot adnak a nagyon édes bolti gyümölcsökhöz képest. Azonnal meg kell enni, ha eltesszük, összefonnyad, ráncos lesz, kifolyik a leve.

A nyár végén medvévé változom, és a bozótosban töltöm az időmet, szeder után kutatva. Az elvadult városi szeder itt szinte mindenütt megtalálható, de igazi ünnep, ha a kisebb, savanyúbb hamvasszederre lelek. Senki nem csinálja ezt rajtam kívül, ez az a gyümölcs, ami boltban nem kapható. A kedvencem! A jó dolgokat nem adják könnyen, a szedrezőnek a tüskék karcolásaival is kell számolnia.

Ősszel hullott mogyoró és som kezdi ellepni a fák alatti járdákat. Oké, a mogyoró nemesített növény, de ha az út szélén nő és senkié, akkor meg lehet enni. Legjobb helyben, cipőtalppal vagy kővel megtörni. A som pedig maga a csoda, édes-savanyú íze páratlan. Néha kis elvadult almák is érkeznek az égből, de létra nélkül bajos őket időben leszedni. Vadkörtézni mentem, mondá Süsü.

A legnagyobb ajándékot ősszel adná az erdő, de vak vagyok a fogadására. Imádom a gombát, de sajnos nem értek hozzá. De ha valaki más szed nekem ehető fajtákat, azt boldogan fogadom.

A tél köszönt ránk, de a természet még ad. Kökény lepi el kirándulásnál a bokrokat, ez igazi fanatikusoknak való, annyira savanyú az íze.

Egy időben próbálkoztam a mifelénk dísznövénynek tartott japán birs gyümölcseit is hasznosítani. Ha a rendes birs fanyaron savanyú és nyersen ehetetlen, mindez fokozottan vonatkozik a japán kollégára, de egész pici darabokat belesütve valami rakott ételbe pikáns mellékízt ad.

Az évet a csipkebogyó zárja, ami szerencsés esetekben a téli hónapok végéig fenn marad a bokrokon. Ezt se főzöm be, de a bogyókat alul megnyomva fogkrémként kibukkan az ismét édes-savanyú paszta, és gondoskodik C-vitamin szükségletemről.

Aztán pár hetet várunk, és jöhet a medvehagyma!

Fotók: Pixabay.