Veress Tamás: Kondérnyi

Szeretek nagy méretben rajzolni, festeni, ugyanígy szeretem, ha főzéskor a mértékegység a vödörszám, a lavórnyi, a négy tenyér – ha a fakanál legalább félméteres, ha a bográcsot ketten kell cipelnünk a végén. Sok emberre főzni, sokakat jóllakatni melegséges érzés. Nézni a számtalan csillogó szempárt, a kanalakkal, tányérokkal sorban álló vendégsereget, akik becsülettel végigvárták a készülődés, aprítás, töpörödés, üvegesedés, puhulás, összeérés felvonásait.

Harminc, ötven, száz főre főzni minden ízében más, mint mondjuk négyre. Nagyban kell gondolkodni, széles mozdulatokat tenni, komoly súlyokat mozgatni, de a végén az elismerést is más nagyságrendben lehet kasszírozni.

Lehet ilyenkor szakemberként, konyhaművészként, titkok tudójaként nyilatkozni. Szívesen elmondja több tucatszor az ember, hogy igen, hat kiló kellet hozzá, hogy csak abból négy merőkanál került bele, hogy csak a hámozás tartott vagy egy óráig. Azért vonakodva megnevezi a kolbász fajtáját, a sorrendet, az időzítést, kéreti magát az egyéni megoldások elárulásakor. És persze egy nagy parti jól fotózható, csillantja a szakács önéletrajzának fényét.