Gergely Tamás: Chuť k jídlu!
– Na, veled jól elbántak! – mondom a vällingby-i élelmiszerüzletben a cseh szaláminak.
Útról való, máshol megélt ízszilánkok
– Na, veled jól elbántak! – mondom a vällingby-i élelmiszerüzletben a cseh szaláminak.
Mondom a jó humorú sepsiszentgyörgyi pincérnek, na, nem fog szeretni, mert én most grillzöldséggel kérem a harcsapaprikást, mire ő felszisszen, hogy hiszen az nem pásszol…
A legenda szerint a városba látogató valamelyik Habsburg uralkodó tiszteletére készítették először a helyi cukrászok, de ezt ugyanennyi másik legenda cáfolja.
Akármilyen ügyes vagyok, a bukaresti vineta-ízt nem tudom elővarázsolni.
Egészen pontosan emlékszem az első kávéra, amit ittam. Az első „igazi” kávéra.
Jó sorsom időről időre Tavernolába vet; a Comói-tó partján fekvő falucska fő nevezetessége egy hatalmas Gran Mercato, álmaim hipermarketje.
Ottó elvitt minket az olasz gasztronómia titkos helyeire, ahová csak az jutott el, aki be tudott jelentkezni. Persze, ha ismerte a hegyi vendéglős telefonszámát.
Annyit, gondolom, mindenik Kantin-olvasó tud svédül, hogy kaffe. Kis agytornával rá lehet jönni arra is, hogy a pansar, az páncél…
A mélyenszántó előadás után a politológus, akinek minden költségét a vendéglátó intézmény fedezte, többfogásos vacsorát fogyasztott el egy előkelő, de legalábbis exkluzív párizsi étteremben.
Az eső hirtelen újra rákezd, be kéne menekülni valahová. Ott egy kávézó, az talán jó lesz; átugrunk egy tócsán és már bent is vagyunk.
Azt gondolhatnánk, nincs az az információmorzsa, amit az elmúlt kétszáz év során a német szakemberek ki nem derítettek legnagyobb költőjükről. Ám meglepetések mindig érhetik az embert.
Hosszabb idő után újra.