Börzsönyi Erika: Avokádókrém
Sok éve már annak, hogy volt egy szerelmem. Bejárta az egész világot, mégis, avokádókrémet nálam evett először.
Magyarországi abroszok emlékezete
Sok éve már annak, hogy volt egy szerelmem. Bejárta az egész világot, mégis, avokádókrémet nálam evett először.
A vonat mindjárt bent van, jegyem nincs. Rohanok a pénztárhoz. Megkocogtatom az ablakot. Lassan nyílik, olyan lassan, hogy elönt a méreg.
Mintha ottfelejtettek volna minket az iskolapadokban, ugyanúgy heccelődünk és hahotázunk. Anekdotázunk a régmúlt emlékeken.
Akkoriban rossz evő voltam, nem szerettem a húst. Viszont olcsó volt a krumpli, és bőven termett, Anyám meg Nagyanyám pedig számtalan ételt tudott belőle készíteni.
Jó kedvvel, bőséggel.
A piacon a hordóban árult káposzta mellé a legtöbb helyen bagóért adnak egy liter levet, ami hosszan eláll a hűtőben, és könnyen kikapható a hűtőből.
Néhány nappal később…
Pointilista birkáim hőkezelésre várva.
Kilenc szál bejgli készült az idén, a várható igényekhez illeszkedő eloszlásban: két diós, három mákos […]
Az asztalon már ott gőzölgött a mák, leöntve tejjel, belőle kikukucskált a reszelt citromhéj, s egy kis ribizlilekvár. Mindig tett bele lekvárt, ezt a szokását én is átvettem.
Bő tíz éve az egyik szomszédom áthívott magához egy teára, és legnagyobb meglepetésemre csoda szép porceláncsészéből kínálta nekem a frissítőt. Én megrettentem, ő csak legyintett…
Vettem ugyan, méghozzá ünnepi mintásakat, az idei karácsonyra is, de nem dobtam ki a régiek közül azt a két fő-fő kedvencet sem – igen, igen, egy pöttyöset és egy katicásat –, amelyek még gyógyítható állapotban voltak, sok-sok, meglehetősen viharos szolgálati évük ellenére.