Börzsönyi Erika: Krumpliországról, másképpen
Valamikor régen, amikor még családi házunk, és kertünk volt, mindig ültettünk krumplit is.
Magyarországi abroszok emlékezete
Valamikor régen, amikor még családi házunk, és kertünk volt, mindig ültettünk krumplit is.
Kevés gyerek bírta ki, hogy ne dézsmálja meg a kenyér csücskét, hisz mindenki tudta, hogy a világon az egyik legfinomabb dolog a friss kenyércsücsök.
Kézzel írott receptjére Vaderna Mariska hagyatékában találtak rá.
A hatvanas években volt egy srác, afféle tohonya, szétfolyó arcú, akivel időnként beültem valahová sörözni és elfogyasztani (sok-sok kenyérrel) a legolcsóbb ételt, ami szerepelt az étlapon.
A karácsonyi édes után egy kis utószilveszteri sós; de ez sem olyan ártatlan, mint hihetnénk.
Volt és leendő ízemlékekben gazdag új évet, Kantinosok!
Az a lényeg, ha főzöl, hogy ne told túl, mert ha az alapanyag jó, nem kell bele még két tucat ez meg az…
Elkészült az első gyógyfüves és -fűszeres vörösboros tea – az a bizonyos mulled wine tea, ahogy a művelt angol mondja…
Megörültünk, amikor, hosszas próbálkozások után, rábukkantunk a szerencsétlen sorsú, ellentmondásos egyéniségű II. Lajos bajor királyról, Sisi királyné unokatestvéréről és megrögzött Wagner-rajongóról elnevezett, nagyon ízletes kenyérre.
Ha szombat, akkor piac!
A bazsalikomos-zelleres-rizses paradicsomleves után, s a többféle középső fogás előtt, a gyermek, akit a Köténymesékben, hetedik unoka lévén, természetesen a „katica hetedik pettye” ranggal ruháztam fel, váratlanul ütemes kántálásba kezdett…