UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Időtlennel érintkező közelmúlt
A regény egy határ menti kisvárosban játszódik, ahol én magam is élek, így jól ismerem a környék bülletermesztő gazdáit, a legjobb maultaschent és spätzlét készítő éttermet, valamint a péket, aki ropogós brezelt süt.
Egyenesen a frigóból…
Hosszú sor állt, mint mindig, volt, aki elvitte a több doboznyi batyucskát: le lehet fagyasztani, mondta nekem az első alkalommal a feleség, aztán meg lehet sütni, de először gőzölni kell.
Most, amikor már a harmadik karácsonyt éljük meg szorongások, szorongattatások árnyékában, mindenkinek (a konyha körüli tehetséggel megáldott férfiakra is vonatkozik mindez) szívből ajánlom, gyűjtsön erőt, örömet, energiát a karácsony igazi lényegéből, s szerezzen sok, apró örömet szeretteinek saját készítésű, egészséges és játékos külsejű finomságokkal.
Tószt helyett.
Így jön be a képbe Méliusz, aki időnként utazhatott külföldre. És utazásait megírta. Párizst is, bár anyagiakban nem bővelkedett. Azért a sajtok királyát nem kerülte el.
Hat barátném és ugyanannyi szomszédasszonyom elkacagott históriájából szűrtem ki, hogy mióta idősödő férjeik tudomást szereztek a zeller férfipotenciára gyakorolt pozitív hatásáról, mintegy varázsütésre elkezdték enni e „csodaszert”.
Krisztával egymást szoktuk gyógyítani, pontosan én sem tudom, hogy miért, magunkat is tudnánk, de mindkettőnknek jólesik a gondoskodás.
Villan a gyufa lángja, s innen-onnan villannak a vörösboros emlékek is. Az egyik Argentínából, Buenos Aires egyik nagyszerű étterméből, ahol a Teatro Colónban abszolvált előadás után ülünk.
Úgy kezdődött, hogy feltűnt: a reggeli és esti tea egyre ízetlenebb, mert már szinte semmi citrom nincs benne.
Hetvenéves koromra tökéletesítettem a konyhaművészetemet. Megfőztem első prézlimentes prézlis karfiolomat.
A kedvenc nyári gyümölcsöm a füge, így megörültem, amikor ráakadtam egy finomnak ígérkező fügés–mandulás süti receptjére. Sajnos ez már ősz közepén történt…