Draskovich Edina: A trieszti presnitz
A legenda szerint a városba látogató valamelyik Habsburg uralkodó tiszteletére készítették először a helyi cukrászok, de ezt ugyanennyi másik legenda cáfolja.
Az idődimenzió mentén feladva
A legenda szerint a városba látogató valamelyik Habsburg uralkodó tiszteletére készítették először a helyi cukrászok, de ezt ugyanennyi másik legenda cáfolja.
Piszmogtam, kevergettem, kotorgattam, / otthagytam a kelkáposzta-főzelék nagyját, / nagyi dühösen felkapja, eltakarítja, / aztán az előszoba közepén felvetett fejjel rákezd: / „Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát…”
Akármilyen ügyes vagyok, a bukaresti vineta-ízt nem tudom elővarázsolni.
Fügét is mutat.
Ez az Anyák Napja előtti / eperlekvár-főzés, Szentem, / (mélyhűtött gyümölcsből, persze, / mert a friss még megfizethetetlen!) // nem hozhatja / egészen vissza / az 1977-es év /májusának gyönyörű közepét…
A berendezés nagyon vagány. A bárpult oldalára rendszámtáblákat szögeltek.
Az ebéd csorba levessel kezdődött, csak utána jött a csoda. Egy hatalmas tálon ott nyújtózott előttünk csodálatunk tárgya, a kecskegida.
Egészen pontosan emlékszem az első kávéra, amit ittam. Az első „igazi” kávéra.
Április 12-én tálalva.
Emlékezetem kimeríthetetlen tárházából, a múltból egy csokornyi zöld növény int felém: jellegzetes fanyar illatát is szinte érzem. Kapor.
Jó sorsom időről időre Tavernolába vet; a Comói-tó partján fekvő falucska fő nevezetessége egy hatalmas Gran Mercato, álmaim hipermarketje.
A legutóbbi pihenőmből kiflik születtek. Méghozzá csuda finomak, ami a véletlennek és némi kísérletezési kedvnek köszönhető.