Hoffmann Tamás: Mi szerszámnak ingere
Túlélőkészlet édesszájúaknak a stuttgarti karácsonyi vásárból.
A kisadagban ugyanaz van, mint a nagyadagban, csak hamarabb véget ér – 300 szónál hamarabb
Túlélőkészlet édesszájúaknak a stuttgarti karácsonyi vásárból.
A történetben szereplő gyönyörű gulyásleves a napokban Kalifornia El dorado megyéjében készült, a környék egykor az aranyláz központja volt.
Elkészült az első gyógyfüves és -fűszeres vörösboros tea – az a bizonyos mulled wine tea, ahogy a művelt angol mondja…
Banánt ettem a buszon, / s mikor végeztem a gyümölccsel / egy hölgy kedvesen elkérte tőlem a héját. / Talán zacskóba teszi majd / zöld avokádó mellé, hogy beérjen?
Eszembe nem jutott volna Samuel Beckett Godot-ra várva című darabját nézve, hogy az egyik szereplőt Tárkonynak hívják.
Már nem az éhség / hajtja járomba őket / a rézüst forró / öble körül, // sem a szilva-manna / zamat; / cibere-hullámok hátán, / kavarórúd ütemére // átringatózni az éjt, / miért gyűlnek hát össze, / miért?
A „Körte” feliratú a lekvárt apám húgának a házából hoztam el a halála után, annak is már sok éve…
Egy „gyümölcsillatú” vers a szerző Holtig-zengő ég alatt – Versek a zenéről című új kötetéből.
Szakácssegédként elértem, hogy én hámozom meg a főtt krumplit. Íznek se rossz, én egyenesen élvezem, ízemléknek se utolsó, de hát a rejtett anyagai!
„Megégett a széle, levágom.” / Lenyesi, bekapja. / „Hogy is hívták azt a katonatisztet? Mindegy, / eszembe jut majd…”
– Na, veled jól elbántak! – mondom a vällingby-i élelmiszerüzletben a cseh szaláminak.
Mondom a jó humorú sepsiszentgyörgyi pincérnek, na, nem fog szeretni, mert én most grillzöldséggel kérem a harcsapaprikást, mire ő felszisszen, hogy hiszen az nem pásszol…