Turbuly Lilla: Szimpla
Szatmári vasútállomás. Még fél óra az indulásig. Jó, akkor iszom egy kávét.
Innen is egy kicsi, onnan is egy kicsi
Szatmári vasútállomás. Még fél óra az indulásig. Jó, akkor iszom egy kávét.
Egy szép nap előfőzött, konyhakész, kedvesen pöndörödő kisebb karocskákat találtam a boltban – uzsgyi neki, szaladtam velük haza.
Villan a gyufa lángja, s innen-onnan villannak a vörösboros emlékek is. Az egyik Argentínából, Buenos Aires egyik nagyszerű étterméből, ahol a Teatro Colónban abszolvált előadás után ülünk.
Gyönyörű, egészséges és finom. Kevés étel tudja ezt a hármat egyszerre. Na de mi köze van a buddha-tálnak Buddhához…?
Elmentünk egy délután a miskolci várat megnézni, és utána meghívott egy pohár italra egy helyes kiskocsmába, ahol kockás terítő volt az asztalokon, és ketten ittunk meg egy üveg sört.
Elővettem a féltve őrzött ecetes tárkonyt, és az üveg aljáról belekotortam a maradékot a már majdnem kész ételbe. És elfogott a szorongás, honnan szerzek majd tárkonyt, ami a bablevesnek és a krumplilevesnek elmaradhatatlan tartozéka az én „zöld konyhámban”.
A recept nagyon régi. Az összes nagyanyám, dédnagyanyám, s azok nagymamái is valószínűleg így készítették. Egy darabig mentem a kitaposott ösvényen, s hogy jó úton járok, gyermekkorom óta jól ismert illatok igazolták, egészen a második lépésig. Ez megnyugtatóan hatott, de a bennem bujkáló engedetlen kukta letért az ösvényről.
Egy széltében, hosszában, de leginkább mélytében ismert építőmesterről van szó, aki bizonyára szereti a hasát…
A Schmorgurke, magyarul párolt uborka gondolatára a legtöbb magyart kirázza a hideg. Pedig…
Azt kérdi a minap egy kedves ismerősöm, szoktam-e salátalevest csinálni. Nem rövid életem során ezt a kérdést először tették fel nekem.
Ifjú, főzni nem tudó és nem is akaró ara lévén, inkább elolvastam az egyik nagymamaregényt, az Emberek a Szamos mentén címűt, nem túl nagy lelkesedéssel. Hogy mégis jó legyek a rokonoknál, megkértem őket, megcsinálnánk-e a történetben szereplő, rémesnek ígérkező, churut nevű valamit.
A Szőlőskert Provence-ban című könyvben nem csupán az igazán Franciaországban otthonos, „hivatalos” szülőföldjén sok lelki sérülést szenvedett Ava története, nem a „gyógyító mediterrán légkör” séma az, ami magával ragad bennünket. Sokkal inkább az emberi világ – ezúttal egy törékeny asszonyember – és a szőlő, a bor, első renden egy különleges rozéfajta párbeszéde ez.