Kemény Zoltán: Törékeny csendéletek #K13
Csiszolt kancsós.
Ahol minden kicsit más, mint a nagyteremben
Csiszolt kancsós.
Nemcsak egy ízlelőbimbó-csalogatóan változatos receptgyűjteményt kapunk itt, hanem jóval többet. Egy teljes olaszországi körutazást.
Aztán nekigyürkőzött, de a szakajtás sehogy sem sikerült. Az anyjától ellesett mozdulatokkal próbálkozott, de a massza olyan nagyra és erősre dagadt, hogy nem bírt vele.
Piszmogtam, kevergettem, kotorgattam, / otthagytam a kelkáposzta-főzelék nagyját, / nagyi dühösen felkapja, eltakarítja, / aztán az előszoba közepén felvetett fejjel rákezd: / „Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát…”
Kályhán érnek a birsek, vadméz-illatu nyersek, / bolyhos bőrük alatt / cukros aranyban a mag.
Ez az Anyák Napja előtti / eperlekvár-főzés, Szentem, / (mélyhűtött gyümölcsből, persze, / mert a friss még megfizethetetlen!) // nem hozhatja / egészen vissza / az 1977-es év /májusának gyönyörű közepét…
Egy alkalommal szóba került, milyen finom volt a régi időkben az a nagy kerek, szürke sütni való tök, amit többnyire szeletekre vágva árultak a piacokon. Vajon hova tűnhetett?
Az Élni és enni Umbriában regényes stílusú útinapló, receptkönyv, egyben remek kedvcsináló egy umbriai kiruccanáshoz.
Egészen pontosan emlékszem az első kávéra, amit ittam. Az első „igazi” kávéra.
Fülespaprika.
Úgy röppent el / az életemből / az első tizenkilenc / otthoni, pécsi év, / hogy egyszer se / láttam nyílni-csukódni / a Nádor Szálló éttermének // mesébe illő, vaskeretes / üveggömbhéj-kupoláját.
– Gyere, muki, segíts! / Megindulok az előszobán át a konyhába. / – Kiválogatod a kavicsokat? / Elém borít a kerek fémtálcára félkilónyi szárazbabot.