Free Ostástka/Medve Zsuzsi: Ígéret
Nem fázunk, sőt.
Ahol minden kicsit más, mint a nagyteremben
Nem fázunk, sőt.
A mosolyod már a füledig ért, az övé is, a válla rezzent, innen tudtad, hogy szeretne megölelni, máris vetetted magad a karjaiba. Hat éve volt magasabb nálad. – Teát főzök. Kérsz? – kérdezted. – Aha, milyet? – Diós trüffel. – Bólintott, ez a második kedvence.
Az Orbán téren néhány év múlva nyílt egy ÁFÉSZ is. / – Kérek egy rúddal – szólt a férfi a hentespultnál. / Életemben akkor láttam először, / hogy valaki egy egészet kér…
…és véletlenül felfedezzük milyen lehet a / horvát vacsora, reggeli, ebéd.
Egy korty forró kávé.
Amikor késő délután még mindig süt a nap.
Az eső hirtelen újra rákezd, be kéne menekülni valahová. Ott egy kávézó, az talán jó lesz; átugrunk egy tócsán és már bent is vagyunk.
Három a lekvár.
Ebéd után még egy utolsó mártózás, / aztán szedelőzködés, vissza az üdülőbe. / Végig a plázson, libasorban, ügyelve, / hogy ne tiporjunk senkinek a plédjére, rüsztjére, keresztrejtvényére.
Bő tíz éve az egyik szomszédom áthívott magához egy teára, és legnagyobb meglepetésemre csoda szép porceláncsészéből kínálta nekem a frissítőt. Én megrettentem, ő csak legyintett…
Milyen ügyetlen ez a nagyi! Megint túltöltötte a csészét! De hogy minden egyes alkalommal?
Erős kombó.