Free Ostástka/Medve Zsuzsi: Libacomb
Napra pontosan.
Ahol minden kicsit más, mint a nagyteremben
Napra pontosan.
– Holnap jön a hogyishívják… Minek jön? / Megint süthetünk… És nem tudom, hogy mit!
Sokan ismerjük és szeretjük Bauer Barbara A leggazdagabb árva című regényét, amelynek novellafüzér-szerű folytatásában Békés megye egyik legjelesebb jótevője, Krisztina nem csupán mély hitű és jótékony teremtés, hanem igazi konyhaművész is.
Gyere!, sikoltom, s közben a hal visszatoccsan a vízbe. Utána kapok, és két kézzel tartom fogva a víz alatt, pedig ha akarna, sem tudna továbbúszni a sekélyesben. S ha nem találok rá, amúgy is belepusztult volna ebbe az átmelegedett pocsolyába.
Csipkebokor ég,
Látom benne Istent és
A hecsedlit is
A homlokát egyfolytában ráncoló Beleznay Kázmér a laptopja fölé hajolva írta a cikket a zsibongó étteremben, s már alig várta, hogy a végére érjen…
A Tusnádi utca közepén jártam, amikor megszólítottak. / – Kisfiú! Gyere ide! / (Ezzel nem csak az volt a baj, hogy nem voltam kisfiú, / egy tizenkét éves nem kisfiú már, / Jancsi sem voltam, mert hiányzott mellőlem Juliska.) / – Kisfiú! Segítenél? / A néni egy garázsajtóból hunyorgott.
Pecáztál tovább, nem bővítve ki egyetértésben az időhatárt, s mi Bob kutyával elindultunk a part mentén kavicsok közt böngészni; hogy mi után és miért, nem tudni.
Kánikulában.
A német irodalomtörténet leghíresebb csésze teáját 1806. október 20-án fogyasztották el. Aki átnyújtotta, Johanna Schopenhauer volt, aki kapta és megitta, Christiane Vulpius, pontosabban akkor már egy napja hivatalosan is Christiane von Goethe.
Számomra az úgynevezett fosóka szilva gyermekkori élményeket idéz meg.