Tóth István György: Aperitivo

Aperitivo. A rákészülés szertartása. Színházra, mozira, egy jó vacsorára, esetleg egy kellemes esti sétára. Mindegy is. Ülünk az utcára nézve, figyeljük a korzózó városlakókat, várjuk, hogy lemenjen a nap a fák vagy épp a palermói Teatro Massimo szemközti monumentális épülete mögött. Uno prosecco e uno aperol, prego. Nekem ez, neked az, mások vagyunk, így kerek a világ.

Eszegetjük a falatkákat és az olajbogyót. Jó a gyomornak, megágyaz a proseccónak, de az aperitivo alapvetően a léleknek és az önbecsülésnek van. Egy kicsit, legalább rövid időre, rémülettel gondolhatunk a popcornvödör-cipelő, nachost rágcsáló, kólaszürcsölgető tömegre, amelybe mi is visszaolvadhatunk, ha nem vigyázunk.