Jászberényi Attila: Egy fotó ürügyén a világ állapotjáról

Sima, ikonikus kép, csináltam ilyet százával, pohár bor, korsó sör, kávéscsésze, bármi plusz napszemüveg mindenhol, teraszon, aszfalton, homokon, erdőben, mólón, hajófedélzeten, reggel-délben-este-éjszaka, de leginkább a debreceni Divino asztalainál. Komponálás semmi, üzenet nulla, csak téma a hozzávalókkal.

Ma délután készült, öt óra után három perccel, annak örömére, hogy hét hét után, és napra és percre pontosan hat évvel az első itteni rozéfröccs elfogyasztásával egyidőben újra megnyitott az egység. Itt szoktam hangoztatni, hogy egy város attól lesz azzá, hogy van benne villamos és Divino – Debrecen ebben jól teljesít, mindkét elem betölti feladatát az urbanizáció kacskaringós útjain.

A fényképen megvan minden, ami kell a Piac utcára. A marhahajtáshoz is kellően széles és szeles tér, sárga falak – háttérben a Nagytemplom, a helyi, monokróm Pantone-skála színtani alapvetésével. Mert itt minden, nemcsak templomsárga, de Nagy is akar lenni: Nagyállomás, Nagypiac, Nagyerdő.

A kompozíció nyugodtnak, az apropó örömtelinek tűnik, a fotó mégis inkább nyugtalanít, mint békéltet. Villamos, emberek (délután öt óra, az előbb még kisütött a nap is) sehol, a sétálóutcán egy autó parkol, rend és tisztaság, mint az Alexanderplatzon 1984-ben, a reggeli utcatakarítás után.

De a pohár megbillen kissé, ahogy mi is szeretünk a harmadik után, a Bolyki rozé völgymenetben van, a napszemüveg szintén. Lejt a pálya feleim, effele gravitálunk.

Vélemény, hozzászólás?