Noth Zsuzsánna: Egy konyhatündér emlékiratai #14 – Tatár

Fiatalkorunkban divatba jött a tatárbifsztek a borozókban és a kiskocsmákban. Nem kellett se főzni, se sütni, így nem is lehetett elrontani. Fatálon kivitték a vendégnek a kétszer megdarált marhahúst a fűszerekkel és a nyers tojássárgájával. Kavarja össze kedvére. Megszomjazik a fűszerektől, nyakló nélkül vedelni kezdi a bort vagy a sört, mindegy, a lényeg, hogy fogyasszon.

Kedvet kaptunk rá, hogy a szokványos melegszendvicsek mellett házibulin mi is felszolgáljunk tatárbifszteket. Anyu fölajánlotta, hogy nekünk adja a nagymamától örökölt húsdarálót, mert ők vettek egy konyhai robotot. Egyetlen hibája van a húsdarálónak, hogy a fater belegyömöszölt valami porcos mócsingot és addig-addig erőltette, hogy ledarálja, míg beletört az aprítókés. Nem számít, vágta rá a férjem, kiviszi az Ecserire és vesz egy belevalót. Ráállhatunk a tatárbifsztekgyártásra.

Kicipelte a Bolhapiacra az öntöttvas monstrumot, de nem kapott beleillő kést. Nem akármilyen daráló a miénk, jött haza a hírrel. Többen is megcsodálták. STANDARD-WERK 5., forgatták az árusok a kezükben, hangosan leolvasva a feliratokat. AMERIC. SYSTEM. Ebbe nem fog kapni kést, fiatalember, ingatta a fejét az egyik kacatos, ide van írva, hogy amerikai.

A férjem nem akart vele vitába szállni, mert tényleg nem lehetett bele kést kapni, visszacsúsztatta a darálót a szatyorba, hazahozta, és másnap elment a Vasedénybe, venni egy modern, műanyag burkolatú húsdarálót, ami egyáltalán nem darálta meg a nyers húst, csak a próbaként beledobott párizsit. De párizsit nem tehetünk az asztalra tatárbifszteknek a vendégek elé. Így kénytelenek voltunk boltban daráltatni a marhahúst, amibe a hentes olyan beszáradt cafatokat is belecsempészett, amilyeneket csak akart.