Erényi Ágnes: Konyhai kudarcaim, avagy a fehér tollú csirke
Tehát csirkepaprikást fogok készíteni, frissen vágott jószágból, határoztam el. Hunyadi téri piac, necchálós szatyor, ahogy kell. Fehér tollú csirke, az a jó.
Tehát csirkepaprikást fogok készíteni, frissen vágott jószágból, határoztam el. Hunyadi téri piac, necchálós szatyor, ahogy kell. Fehér tollú csirke, az a jó.
Kávézókban dolgozni, ötletelni, vagy csak üldögélni – nekem ez az egyik gyengém.
És akkor este már majdnem reggelre hagytam volna a paradicsomok leszedését, de…
Könnyen benne lehet felejteni a tartóban az ázott zaccot, ami úgy rávakolódik a hártyavékony szűrőre, mint a kátrány a járdára, és csak tompa végű kenőkéssel lehet levakargatni róla.
Ifjú, főzni nem tudó és nem is akaró ara lévén, inkább elolvastam az egyik nagymamaregényt, az Emberek a Szamos mentén címűt, nem túl nagy lelkesedéssel. Hogy mégis jó legyek a rokonoknál, megkértem őket, megcsinálnánk-e a történetben szereplő, rémesnek ígérkező, churut nevű valamit.
Füvekkel színezett / meleg vizet iszunk / Mintás színes papírt / ragasztunk falainkra
Áprilisban, ha megveszem az elsőt, úgy érzem, itt a tavasz. Bevonom olívával, sonkába csavarom, megsütöm, és sokszor ráfolyatok egy buggyantott tojást.
Tehát ketten ültünk az autóban. Én a megszokott helyen, az anyós felől pedig a bepárásodott kvasz. Az évek alatt gyűjtött tapasztalat azt súgta, hogy ha az InterRégió most indult el Bodokról, akkor minimum húsz perc, mire a sorompóőr koszos, valaha sárgának született zászlócskájával, vigyázz állásban tiszteleghet neki. És jött a salamoni gondolat, hogy nézzük csak meg, mit is tud ilyen esetben a kvasz.
Ez a „citromos” csak gyűjtőnév, így hívjuk a tortát akkor is, ha eperből, ha málnából, ha barackból, ha körtéből vagy almából készül. A receptből csak a citromot kell más gyümölcsre cserélni.
Mit jelent számomra egy almás pite elkészítése? Bizalmat az anyagokban, saját tartalék erőim felszabadítását, gáncsok nélküli örömet, és a sikerélmény nagyon tiszta formáját… Ugyanez érződik két nemrég megjelent megmenekülési történetben, a Családi recept és az Epervidék című kötetekben.
Kedvet kaptunk rá, hogy a szokványos melegszendvicsek mellett házibulin mi is felszolgáljunk tatárbifszteket. Anyu fölajánlotta, hogy nekünk adja a nagymamától örökölt húsdarálót.
Hatékony fertőtlenítő és izzasztó. Csillapítja a megfázás és az influenza tüneteit: a torokfájást, a náthát, a hurutot és a köhögést.