A lila nagy pettyes, pörgős szoknyás nő az egyszínű sötétlila alsószoknyáját ki-kivillantva fáradhatatlanul ropja. Egy másik nő időnként hintőport pumpál egy műanyag dobozból a saját talpa alá, hogy jobban csússzon a kövön a cipőtalpa.

Hetvenedik születésnapomhoz közelítve olyan nosztalgikus hangulatba kerültem, hogy feltétlenül gyermekkorom Óbudájába, a Kerék vendéglőbe kellett mennünk a családdal megünnepelni.

A lelkes fiatal pincérnő szétosztotta a pizzák méretére utaló, péklapát nagyságú étlapokat. Ezek fedezékében tanakodtunk, ugyan mit bír megenni büntetlenül egy epekímélő diétán élő, egy lisztérzékeny és egy lötyögő metszőfogú vendég…

Étteremben mindig olyan ételt rendelek, amit sosem főzök otthon a nehezen beszerezhető alapanyagok és a túl macerás elkészítési mód miatt. A pincér kérdésére azt válaszoltam: nyúl vadasan szalvétagombóccal, vaslapon sült zöldségekkel.

Szedett-vedett bútorzata romkocsma-hangulatot kölcsönzött ennek a felkapott szórakozóhelynek. Az esténkénti élőzene vonzott oda minket. Nagy csáberőként szolgált Jimi Taylor gitármuzsikája és a meghívott énekesnők csengő hangja.

Kollégiumi szálláshelyünk elfoglalása után átballagtunk a kultúrházba, aminek az udvarán egy bosnyák férfi a fia segítségével faparázs fölött két süldő malacot forgatott. Messziről odacsalogatott minket a beirdalt malacok fűszerekkel kenegetett pecsenyeillata.

Reggel elállt a zápor, és csoportokban megérkeztek a fesztiválra meghívott vendégek, mindenféle foglalkozású emberek, a filmoperatőrtől a tanárig. A ragyogó napsütésben kiültünk a kertbe. Házigazdánk felesége egy nagy tál lángost sütött reggelire.

Az élet szép, ha azzá tesszük, vallottam akkoriban, és erre reflektált a sörsátor közönsége is. Az átlagéletkor hatvanhat év lehetett. A hetvenévesek is úgy rockiztak, mintha az imént léptek volna ki a tánciskola kapuján.