Bagó Tünde: Az Ella háborúja ízei #3 – Maultaschen

Meggyőződésem, hogy a maultaschen az az étel, amely valamennyi nemzet gasztronómiai kínálatában megtalálható: Lengyelországban pierogi, Oroszországban pirog, Ukrajnában megtalálni mindkettőt, Magyarországon derelye, az olaszoknál ravioli, a spanyoloknál empanadas, hogy néhány hasonlót említsek.

A maultaschen olyan tészta, amelyet megtöltenek, majd kifőzik vagy megsütik. Dél-Németországban az elsősorban zöldséggel és maradék hússal töltött változatát levesbe főzik bele. Manapság azonban már sok étterem kínálja felszeletelve, kevés olajon megpirítva, salátával.

A maultaschent a legenda szerint Németországban a maulbronni szerzetesek készítették először. A jó öreg szerzetesek abból a mondásból indultak ki, hogy Isten szeme mindent lát, de amit nem lát, azt nem látja, ezért szabad. A hús nélküli böjt egy idő után kikezdte az amúgy türelmes szerzetesek önuralmát, ezért a tésztába rejtették a húst.

Egy másik legenda szerint nem a szerzetesek hágtak így ki, hanem úgy kollektíven a svábok, akik szintén a farsangtól nagycsütörtökig tartó böjt húsnélküliségét kívánták megtörni ezzel az étellel.

Ki tudja, melyik legenda az igaz, ha egyáltalán erről van szó, és nem csupán egy olyan jelenségről, amilyen egy háborús időszak. A maultaschen ugyanis mindig népszerű volt a szegények körében, mert jól felhasználható hozzá a maradék. A megmaradt húst, zöldséget beletöltötték a tésztába, majd levesbetétként készítették el. Az eredmény egy laktató és olcsó étel lett. Ezt főzi a házvezetőnő, Martha asszony is Ella, férje és egy titokzatos idegen számára az Ella háborúja című regényemben, ahogy ebből a részletből is kiderül:

„– Ön teljesen megőrült. Idejön fényes nappal, amikor tudja, hogy nem vagyok itthon, ráveszi ezt a szegény asszonyt, hogy engedje be, ráadásul elköveti a legfőbb bűnt, amiért a Gestapo helyben főbe lőné.

– Ráadásul önt is veszélybe sodrom – egészítette ki a férfi a nő panaszáradatát.

– De leginkább önmagát, Felix.

A férfi arcán mosoly jelent meg.

– Jobban félt engem meg Martha asszonyt, mint saját magát?

– Ismerje el, hogy ez borzasztó felelőtlenség volt.

– Ha elismerem, megengedi, hogy felköszöntsem?

Miközben a férfi feltette a kérdést, közelebb lépett a nőhöz, majd néhány másodpercig a zsebében matatott.

A nő rémülten nézte, ahogy a csontos ujjak előbújnak a szakadt nadrágzsebből.

– Isten éltesse, Ella! – mondta Felix, és átnyújtott egy cukorkásdoboz nagyságú, szürke követ, amelyen fehér foltok alkottak szabályos sormintát. – A Hohentwielről hoztam, nagyjából onnan, ahol azt a régi templomfalat sejteni véli. Remélem, a háború után megtalálja.

A nő megfogta a felé nyújtott, gyönyörű követ, és legszívesebben elsírta volna magát, de igyekezett uralkodni az érzelmein.

– Honnan tudta, hogy ma van? – kérdezte halkan.

– Martha asszony említette néhány napja. Megbízhat benne, ahogyan Stein atyában is. Nekem is sokat segítettek annak idején. Mindketten hasonlóan gondolkodnak, akárcsak maga vagy én.

– És Lukas – tette hozzá a nő. Felix oldalra nézett, lesütötte a szemét, az ajkait enyhén mosolyra húzta.

– Asszonyom, megfőztem a vacsorát – közölte Martha asszony, miközben belépett az ebédlővel egybenyitott nappaliba. – Kaptunk tojást és zöldségeket az egyik betegtől, készítettem belőle zöldséges maultaschent. Három embernek is jut belőle. – Cinkos mosollyal Felixre pillantott.”

Bagó Tünde: Ella háborúja | 21. Század Kiadó, Budapest, 2023 | 287 oldal, 5490 forint