Születésnapra az ember rukkoljon elő valami különlegessel, ugyanakkor ne vigye túlzásba, mert egy drága ajándék viszonzása akár kellemetlen helyzetbe is hozhatja a visszaköszöntőt később.

No, ennek a házi tanácsnak a megfogadását kitűzve célul, nekiálltam Kisvirágom sütőtudásához felérni, azaz vállalkoztam egy francia csokitorta elkészítésre, annak is a kívül kérgesre sült, belül szinte folyékonyan selymes verziójára, a liszttől a porcukorszórásig. A tökéletesen megszervezett napon szabadságot vettem ki, így hát minden összetevőt az ő tudta nélkül beszereztem reggel. Sosem sütöttem előtte semmit, tehát a kezdők bátorságával álltam a dologhoz, ráadásul jó sok időm volt, hiszen akár kétszer is elkészült volna a sütemény, mire Virág hazaállít mit sem sejtve.

A keverés, kavarás, adagolás remekül sikerült, a régi, névtelen, fene-tudja-hány-fokos sütő csudásan működött, egy órával a kiírt érkezés előtt már készen volt a tortakarika. Legalábbis a hústű (tortatű) szerint minden stimmelt. Porcukorszórásomat kartonpapírból saját kényem-kedvem szerint vagdosott betűkkel bolondítottam meg. Virág, hirdette a torta nagy betűkkel.

Félóra alatt kiszellőzött a lakás, a gyanútlan születésnapos annak rendje s módja szerint hazaért. A meglepetés pedig nem maradt el, sőt, első tortasütésem – ahogy a felszelés után megbizonyosodhattunk róla – még sikerült is.

Azóta már többször megsütöttem, tehát mondhatjuk, hogy bizonyítottam, ahogy a jól összerakott, egyszerű recept is.

Francia csokitorta négy kevésbé édesszájú személyre vagy egy nagyon édesszájúra (eredeti recept: Eszter). Hozzávalók: 23 dkg étcsoki; 4 tojás; 15 dkg cukor; 8 dkg liszt; 20 dkg vaj; 2-3 vaníliacukor. A csokoládét vízgőz felett megolvasztjuk, a folyékony csokit vajjal összekeverjük, hozzáadjuk a tojások sárgáját és a cukrot, vaníliacukrot, majd a lisztet. Jól elkeverjük és hozzáadjuk a felvert tojásfehérjét. Kivajazott, lisztezett (én nem liszteztem) formába öntjük és 180–200 fokos sütőben körülbelül 25 percig sütjük, akkor lesz a közepe lágy. Én mintegy 35 percig sütöttem.

5 thoughts on “Székelyhidi Zsolt: Francia csokitorta a la Székelyhidi

  1. Köszönöm nagyon! A recept egyszerű és működik, ami nagy segítség volt. Meg hát Virág nélkül nem sikerült volna, látatlanban is jól motivált. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel