Petrőczi Éva: Kis puritán kulinária – angolszász menü

Ételek, italok az angolszász kegyességi írásokban

A puritán irodalmi művek gyakori olvasójának nyilvánvalóan feltűnik az evéssel-ivással, ételekkel-italokkal, mértékletességgel-mértéktelenséggel kapcsolatos metaforák nagy száma, amely messze meghaladja az ugyancsak nagyszámú állat (különösen madár!) metaforákat. Nem csoda, hiszen ezek a „képes beszéd”-elemek egytől egyig a puritán ízlésnek, mentalitásnak oly kedves „reáliák”, valósággyökerű kifejezési eszközök kategóriájába tartoznak. Természetesen tisztában vagyunk azzal – még e nagyon kifejező XVII. századi szövegek által végzetesen és véglegesen „okkupált” aggyal is –, hogy az ételek és italok nem e kegyes hitépítő szerzők által vonultak be először az irodalomba. Az Athéni Egyetem egyik kutatója azt fejtegeti egy kiváló tanulmányában, hogy Platón, majd az ő műveiből táplálkozó Sir Philip Sidney, továbbá a vele oly elvakultan csatázó Stephen Gosson, majd a Gosson támadására élesen replikázó Thomas Lodge milyen változatosan éltek ezekkel a stíluseszközökkel. Ahogyan írja – Schoenfeld teóriája nyomán: „…mindezek a szerzők a gyomrot az emésztés szervéből az etikai értékítélet és az erkölcsi erények gyakorlásának színterévé emelték.” És valóban: a puritán kulináriákat olvasva senki ne számítson olyasfajta verbális ínyenckedésekre, mint a manapság olyan divatos Provence kontra Toscana könyvek lapjain. Ezek a lelkipásztor-szerzők pontosan oly módon használták az étellel-itallal való érvelést, eszmekifejtést, mint az ókori, vagy éppen az angol puritanizmus első nemzedékének írásaival is színezett Tudor-kori szerzőgárda.

Tallózásunkat indítsuk a mindmáig legnépszerűbb angol puritán szerzővel, John Bunyannal, méghozzá nem is több mint kétszáz nyelvre lefordított világhírű művével, A zarándok útjá-val, hanem egy sokkal kevesebbet emlegetett kis versgyűjteménnyel, a Hasznos töprengések”-kel. Íme, egy kis ízelítő:

„Hogyha az orvos gyógyszert rendel,
Megédesíti jó ízekkel:
Az igazság is épp így járja át
A hit mézével minden porcikád”

(Petrőczi Éva fordítása)

Ebben a röpke tanvers-részletben ki-ki az időtlen idők óta ismételgetett „Galle und Honig”, azaz „epe és méz”-metafora puritán változatával találkozhat. Bunyan verseinek érvelése, didakticizmusa egyébként – írja Keeble – nem sokban különbözik azoktól az eszközöktől és érvektől, amellyel a művelt világpolgár-lovag-diplomata Sir Philip Sidney igyekszik közfogyasztásra alkalmas, könnyen fogyasztható szellemi étekként bemutatni a poézist, A költészet védelmében lapjain.

Még egy rövidke ideig Bunyannál időzve: A zarándok útjá-ban is akad számos evéssel kapcsolatos epizód. A talán legtöbbet idézett kis közjátékban Christiana haszontalan fiai a szomszéd – a marginália jelzi, hogy ő maga a Sátán – fájának gyümölcséből lakmároznak, s természetesen jókora hascsikarással fizetnek mohóságukért. A „mohóság”, a „gluttony” egyébként az a szó, amelyet a puritán szerzők a XVIII. század elejére a hatástalanságig agyonhasználtak, agyonkoptattak. Az óriási életművet hátrahagyó Bunyan-kortárs Richard Baxternek ezúttal csak két moralizáló írását említsük meg, amelyek témánk szempontjából fontosak lehetnek: a Hogyan töltsük a napot Istennel? és a Húsnak-tetszés bűnös volta címűeket.

Az elsőben, amely szinte tőmondatos intelmek gyűjteménye, a talán legfontosabb tanács az Ezékiel 16:49-en alapul: „Ímé, az volt vétke Sodomának, a te öcsédnek, kevélység, eledel bősége…” Ugyanitt esik szó Pál apostolnak a Filippibeliekhez írt levele egyik, rég szólássá vált kifejezéséről is: „…akiknek a hasak az Istenük.”

Egyébként ezt a mondást Baxter olyannyira hatásosnak találta, hogy a „sexual worldlings”, vagyis az „érzéki világ-fiak” jellemzésére második, sokkal hosszabb traktátusába is beleírta. Itt, a Húsnak tetszés bűnös voltá-ban – néhány oldallal korábban – olvasható egy olyan, kristálytiszta logikájú fejtegetés, amely végleg megérteti velünk, miért is viszolyogtak annyira a puritán szerzők a mértéktelnül habzsolóktól, s ugyanakkor miért emlegették olyan figyelemmel és szeretettel a táplálkozás és mások táplálásának kedves kötelességét: „S annyi kedvezés a testnek, amely annak egészségét és vidámságát fenntartja, kötelesség… Egy elnehezült (telievett) test az elme nehézkes szolgája, s nagyban gátolja a lelket… továbbá nagy kísértést jelent számos bűnre… Fontos kötelességünk segíteni a testet… hogy szolgálataira alkalmatos legyen.” Ez a testre és lélekre egyszerre figyelmező, nagyon rokonszenves szemlélet tükröződik a mai alternatív gyógyászat holisztikus alapelveiben is.

Bunyan és Baxter után lássuk, mit írtak-gondoltak az ételek és italok kapcsán az Újvilág, Új-Anglia puritánjai. Az óhazai vallásos iratokhoz képest ezekben az immáron Amerika földjén papírra vetett intelmekben sokkal hangsúlyosabb helyet kap a szeszes italok, az italozás, az ittasság problematikája. Így volt ez már a kezdetekkor is. 1620. december 19-én a Mayflower egyik utasa ezt jegyezte fel: „Nem volt mód további keresgélésre, fontolgatásra (t.i. a kikötőhely megválasztásában), mivelhogy készleteink nagyon fogytán voltak, különösen a sör.”

A legjelesebb új-angliai teológusok, köztük a nevezetes „Mather-klán” tagjai is sorra-rendre megszólaltak a gyakorta tengerészcsaládból származó (s így nem éppen antialkoholista) új telepesek poharazgatási (vagy inkább kupázgatási-serlegezgetési) szokásai kapcsán. Increase Mather ezt írja: Jaj a részegeknek (1673) című munkájában: „Az ital önmagában isten jótékony alkotása, amit hálával kell fogadnunk, de az itallal való visszaélés a Sátántól jön, a bor Istentől származik, de a részegesek a Gonosztól.” Increase Mather egyik nevezetes leszármazottja, Cotton Mather Magnalia Christi Americana című, a puritán teokrácia modelljét megteremteni szándékozó írásában így jajdul fel Boston, a puritán főváros lakóinak vétkei láttán: „Ó, Boston, vigyázz, vigyázz, különben Sodoma bűnei raknak fészket benned!” És melyek voltak Sodoma vétkei? Megtaláljuk őket az Ezékiel 16:49-ben (amelyet, mint láttuk, már Richard Baxter is felhasznált, hajszálra ugyanebben a kontextusban): „Ímé, ez volt vétke Sodomának, eledel bősége…” Az ivás kárhoztatását – nevezetes lelkész-őséhez hasonlóan – ő sem hagyja ki: „Az egészségre köszöntés pogány és bálványimádó szokása túlzottan gyakori… a bűnös ivászat, eme szégyenletes, túl gyakori, jóformán mindennapos kísértéssé vált… s nem csupán az angolok, de az indiánok is ivásra csábíttattak azok által, akik keresztyénnek nevezik magukat, s akik továbbadták nekik a palackot, s őket is leitatták…” Ilyen előzmények után, ilyen körülmények között meg sem lepődhetünk Cotton Mather és lelkésztársai szabályos „karácsonyellenes hadjáratán”, amelyről a kiváló puritán kutató történész, Stephen Nissenbaum nagysikerű könyvet is írt, Küzdelem a karácsonyért címmel. Nissenbaum könyvének egyik kulcsszava: to Cristianize, azaz: keresztyénné tenni, vagyis megfosztani a karácsonyt minden pogány elemtől, a napforduló-ünnepléstől éppúgy, mint a féktelen mulatozástól. Hogy ez az erkölcsnemesítő szándék nem is volt egészen alaptalan, az kiviláglik az alábbi, nem éppen krisztocentrikus kis versből, amely a XVII. századi Amerika egyik, nem éppen csengettyűző alapnótája volt:

Barnasör, erős almabor, s jó tüzecske
Cudar időben nincsen ellenedre.
Ez a vacogtató zegernye
Jacket és Jillt biz’ egy ágyba fektette.”

(Petrőczi Éva fordítása)

E verset idézte több korabeli dokumentummal együtt Tom Vanderstadt, az austini kongregacionalista templomban, 2007-es karácsonyi prédikációjában.

Petrőczi Éva a Károli Gáspár Református Egyetem Puritanizmuskutató Intézetének nyugalmazott vezetője. Az írás második részében hazai puritán vizekre evezünk. / Az illusztráción a Magnalia Christi Americana részlete látható (forrás: Archive.org / John Adams Library Boston).