Sós Evelin: Elhagyott menyasszonyok a Vörösmarty téren, pezsgővel

Kimondhatatlanul szeretem a váratlan csodákat, és szerencsére sok ilyesmiben lehetett részem. Az egyikhez íz is kapcsolódik: egy pohár pezsgőé. Ma is itt érzem a számban.

Sok-sok évvel ezelőtt történt. Gyanútlanul sétáltunk a Belvárosban (a Főpostán volt postafiókom), amikor egyszer csak feltűnt egy nő, hófehér menyasszonyi ruhában, biciklizve a sétálók között. A Váci utcában, egy padon, szintén esküvői ruhában, egy másik menyasszony zokogott. Az emberek körbeállták, próbálták vigasztalni. Aztán előbukkant egy újabb kerékpáros, egy varrónő, aki ünneplő ruhát szállított. A Petőfi Sándor utca felől pedig, az egyik keresztutcából, egy nagy piros tűzoltóautó hajtott ki, mulatozó, esküvőre tartó embereket szállítva…

Minden és mindenki a Vörösmarty tér irányába haladt, ahol hamarosan óriási tömeg gyűlt össze. Több elhagyott menyasszony is bolyongott a téren, tettlegesség, veszekedés, minden volt ott. A vőlegény atlétára vetkőzve mosdott az oroszlános kútban. Köteleket feszítettek ki, ruhacsipesszel rögzített vizes ruhák száradtak mindenfelé. Később a szenvedő menyasszonyok megjelentek a Gerbeaud-ház és a Luxus Áruház felsőbb emeletein, az ablakokban és az erkélyeken, a fátyluk majdnem a földig lógott, sorra tépkedték le magukról. Teljes volt az őrület, és közben az egész téren harsogott a Valkűrök lovaglása Wagnertől…

Egy idő után valahogy mégis rendeződtek a dolgok, majd a tömegben elegánsan felöltözött pincérek jelentek meg, süteménnyel és pezsgőspoharakkal teli tálcákkal, azokról kínálták a közönséget – a sok bizonytalan, segítőkész embert, akik közül a legtöbben eleinte mindent elhittek. Mint később megtudtuk, ez egy szenzációs külföldi társulat volt; több hasonló programjuk is létezett (úgy emlékszem, volt egy cukrászdában játszódó előadásuk is, meg egy olyan, ahol strand vagy uszoda volt a helyszín, s kövér emberek ugráltak be a vízbe, megzavarva a nyugalmat), de nálunk ezt mutatták be.

Egy ilyen esemény kellős közepébe belecsöppenni, az maga a csoda… A süteményből én nem ettem, de a pezsgőből egy pohárral nekem is jutott.

Illusztráció: A Gerbeaud (Vörösmarty) cukrászda terasza a budapesti Vörösmarty téren, 1967-ben. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán.