Láng Eszter: A vacsora íze

Kánikulában nehéz mesterség a főzés, főleg egy kicsi, rosszul szellőztethető konyhában, de az ember olyan, mégis szeretne valami finomat az asztalra tenni. Főleg, ha két személyre készítheti az ételt. Azon a napon éppen úgy volt, várt vendég érkezik. Az ügyes, vagy csak energiáival spóroló háziasszony vásárolt tehát néhány sült csirkecombot azon frissiben, és összeállította nyári salátáját à la S. Róza, mert ő aztán az ilyen főzésekből ki nem maradhatna. Ez a saláta is úgy készült, ahogy tőle tanulta még budapesti lakos korában. Uborka, friss és marinált paradicsom, paprika, hónapos retek, jégsaláta, olajbogyó, minimozzarella, só, bors, mákszemnyi cukor, provence-i fűszerek, vinaigrette és szűz olívaolaj (a szüzesség nagyon fontos, legalábbis az olaj esetében) – összekevered, ráteszed a két csirkecombot, és keresztbe az előző napi rózsát. Ettől jobb érzésed lesz, bár az ízéhez nem fog hozzáadni semmit, és várod a vendéget. Addig várod, hogy úgy megéhezel, nekilátsz vacsorázni egyedül. Evés közben érzed az összeért, de még friss, ropogós saláta semmihez sem fogható, friss ízeit, az omlósra sült hús fűszeres zamatát, hallgatod Grieg Piano Concertóját, és úgy tűnik, a vacsorához nem hiányzik semmi. A várt vendégről is elfeledkezel, de ha megjönne, megeheti a rózsát.