A bajai halászlének a halfej és a halfarok is asztali tartozéka. Ám ilyesmit az ember rendesen csak családi, vagy szűkebb baráti körben fogyaszt. Tekintettel a Bajára látogató vendégek kényes ízlésére, a fej és a farok gyakran pocsékba megy. Vagy eléggé el nem ítélhető módon a nem is létező alaplébe…

Érdekes történetet mesélt a halfejek sorsáról Körte János. Az ő nevéhez kötődik egyébként az emblematikus bajai étterem, a Véndió vendéglő egyik jobb korszaka.

Egyszer Ulmban voltak bevetésen a bajai halkommandóval, éppen osztották a halat a németeknek, amikor valaki megszólalt magyarul: „Hol vannak a fejek?” Mint kiderült, az illető már a Duna túlsó partján érezte az illatokból, hogy itt bajai halászlét főznek. Idegenbe szakadt bajai srác volt. „És tudod, hogy mit kért?” – nézett rám kérdőn Körte. „Halfejet, apukám!” Mert bajaiként tudta, hogy azt nem passzírozzák szét, de a vendégeknek sem teszik ki. Nem illik. Fejet csak otthon lehet enni, vagy valami ínyenc helyen. Ez egyébként a bajai halászlé legfőbb technológiai problémája: nincs alaplé, ezért nagyobb adagoknál rengeteg fej és farok megy pocsékba.

„Sokan kísérleteztek azzal, hogy a bajai halászléből turisztikai terméket készítsenek, ám ez az étel rendre leveti magáról az áru köntöst, s a viszonylag nagy haligény miatt nem gazdaságos, valójában nem is vendéglőbe való” – magyarázta Béla bácsi, alias Béres Béla népművelő, a Balázs mester asztaltársaság tagja, s nem mellesleg az 1996-ban indított Bajai Halászléfőző Népünnepély egyik ötletgazdája (a rendezvényből Bajai Halfőző Fesztivál néven július közepén zajlott le a XXIV.). Béla bácsi, aki hosszú évek óta kutatja a halászlé eredetét, úgy látja: igazából nem a recept az érdekes, hanem az életérzés. Bajai halászlét az ember a kertjében, a víkendtelkén, vagy a vízparton főz. Esetleg a lakótelepen a házak közti placcon, netán a garázssor előtt. Lehetőleg szabad ég alatt. És mindenképp baráti körben. Hogy értelmet nyerjen a tűzgyújtás ősi rítusa.


A fenti szöveg jó néhány összetevője 2013-ban a Népszabadságban is olvasható volt már. A nyitóképen Körte János látható (fotó: Szabó Barna).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel