Barti Magdolna: Lebbenés

A desszert még várat magára.

Az esti félhomály lágy takarója vesz körül, az erkélyajtón belopakodik a langyos nyári levegő. Kintről kabócák koncertje szűrődik be. Mit szűrődik? Mintha rejtett koncert egyszemélyes nézőterén az esti előadást hallgatnám egy fotelben ülve. A falióra adja hozzá sajátos ritmusát.

Feltámad a szél. Az ablak alatti hárs levelei táncolnak jöttére. A koncert hangja erősödik, a feszültség nő, a levelek rezgése gyorsul. Közeledik a finálé. A levelek, a kabócák, a szél, az óra, a levelek, a kabócák, a szél, az óra, a levelek, a kabócák, a szél… és néma csend.

Semmi nem mozdul. Az óra is hallgat. Vár. Minden. A várakozás lassan sűrű, tömény olvasztott cukormasszaként nehezedik a szobára. Fojtón, nehézkesen. De ebben a pillanatban, mielőtt mindent átitatna, az erkély alatt, az utcáról fiatal nő nevetése hallatszik. Amire egy férfi halk mély hangja válaszol. Újabb nevetés, de ez már a lépcsőházból, és kattan a zár. A fiatal pár a félhomálytól mit sem zavartatva, az ajtót éppen csak visszahajtva szalad végig a lakáson, be a szobába. A nő nevetve megy elöl, a férfi követi, próbálja eltéríteni. Nem nagy sikerrel. Már kifelé jönnek, a zár fordul. A női cipő vidám kopogása meg a férfi cipő dobbanásai távolodnak. Hallom. Ritmusuk egymásra hangolódik, egymáshoz igazodnak. Egyszerre, a szív ritmusára.

Az asztalon hagyott desszertes dobozból két szem hiányzik. A szobában félhomály és csend. Ekkor egy kattanás, majd még egy. A falióra újra indul.

Lebben a függöny.

A játék folytatódik. Következő felvonás.