Simon Magdolna: Barackmagok a lekvárban – többgenerációs keserédes

Kisgyerekkori emlékem: Nagymamám a betegségek miatt szedett orvosságokat baracklekvárral adta be, hogy ne érezzem a keserű ízt. Akkor, a hatvanas évek elején, nem volt cukorbevonat az orvosságokon, legalábbis azokon, amiket gyakran be kellett vennem, 6 éves koromig. Azután egy évtized is eltelt, mikor már nem vártam az édes lekvár után a keserű utóízt.

A nagy facebookos dzsem-lekvár fotómegosztásban láttam Fodor Györgyi Szeréna fehér barackmagokkal ékes gyönyörű lekvárjait. Akkor jutott eszembe, hogy tényleg, régen ezt mi is így csináltuk, Nagymamával, majd Anyuval. Talán a kellemetlen, gyógyszeres emlék takarta ezt el.

A második nekifutásra már volt barackmagom az első befőzésből. Ezeket az Édesapámtól tizenöt éve kapott diótörővel pucoltam meg. Azután, ahogy a mandulát is szokás, leforráztam és lenyúztam róluk a barna maghéjat. A fehér magokat a kész lekvárba rakosgattam – minden üvegbe külön.

A lekvár a szokásosnál savanykásabb, mert benne a kajszibarack héja; a barnulás ellen a tisztításkor a cukorrétegekre lime vagy citromlé is került.