Pető Tünde: Légy a gesztenyelevesben
Mindig kedveltem a szelídgesztenyét, mert maga a megtestesült békesség, régimódi cukrászdákat idéz fel bennem, téli napokon pedig a meleget. A szelídgesztenye egyetlen hibája, hogy a burka szúr, áthatol minden kerti kesztyűn, és a tisztítása sem egyszerű, mert melegen kell leszedni a héját.
Mielőtt Dániába jöttem, meg sem fordult a fejemben, hogy Északon a gesztenyéből nem édességet készítenek, hanem sósan fogyasztják, például csirkemellet töltenek meg vele. A sós gesztenyemasszát hétköznap este az áruházak polcáról, konzerv formájában szerzi be az átlagember. Sós gesztenyetortával azonban csak életemben egyszer találkoztam.
Egy dániai magyar rokonom megtudta, mennyire szeretem a gesztenyét, ezért gesztenyetortával lepett meg. Sosem voltam nagy rajongója a tortaféléknek, de a gesztenyetorta láttán teljesen elérzékenyültem. Milyen sok időt áldozhatott rá, míg megsütötte! A torta tálalása is roppant ízléses volt, az asztalra szórva az indiai abroszon színes virágokat találtam. Az asztal közepén pedig ott trónolt maga a fenséges gesztenyetorta.
Ennyi figyelem láttán én is kiváltságos királyi fenségnek érezhettem magam, de amint beleharaptam az első falatba, azonnal éreztem, hogy borzasztó nagy baj van: a torta sós volt, mint a tengervíz. Szinte ugyanebben a pillanatban elhangzott a kérdés: mondd, hogy ízlik? Utálok alakoskodni, de teljes erőmmel az arcomra koncentráltam, hogy rendezzem vonásaimat, majd gondolkodás nélkül válaszoltam: nagyon finom. Ha engem házigazdám királynőként kezel, a világért sem sérthetem meg olyan bagatellel, hogy megemlítsem, sós a torta.
„Te nem kóstolod meg?” – kérdeztem szörnyű zavaromban. „Én majd később eszem, a családdal” – válaszolta. Remek, gondoltam megkönnyebbülve, akkor legalább nem tőlem kell megtudnod, hogy a tortaszelet, amelyet hősiesen megettem, olyan sós volt, mint egy oldalszalonna.
Másnap, a dán szokásoknak megfelelően, felhívtam rokonomat, hogy köszönetet mondjak a vendéglátásért. Váltottunk pár udvarias szót, ám utána csak kibökte: igazán megemlíthettem volna korábban, hogy a dán gesztenyepüré sós, mert fogalma sem volt róla… Afelől azonban kétsége sincs, hogy eltévedtem a pályaválasztást illetően; egyértelműen diplomatának kellett volna mennem, ha ilyen rezzenéstelen arccal tudok megenni egy egész szelet sós gesztenyetortát…
„Arra azonban megkérlek – tette hozzá –, hogy legközelebb ne csinálj belőlem bolondot, és nyugodtan szólj, ha légy esik a levesbe, még azelőtt, hogy szorult helyzetedben megennéd.” Ezt szent esküvéssel meg is ígértem.
