Faragó József: Adventi fekete sör, jéggel
Szeszélyes arcát tartogatja Adventre a dalmát tengerpart. Splitben a Firule strand homokján napos és szélcsendes időben, feszes tenyérrel ütögetik gondosan hámozott teniszlabdáikat a helyi sportágnak számító picigin fürdőgatyás hívei. Némelyek még úsznak is egyet. Mások csak blattolnak a parton, a nálunk is ismert magyar kártyával. Amit ott madaricének hívnak, Bélának becéznek, s az Itáliában gyártott paklik lapjain furcsa hagyomány szerint sorjáznak a magyar, a horvát és a német szavak. A szezonális makk ászon például a horvát Zima és a német Winter olvasható, míg a tök fölsőn az Arnolf von Melchthal és a Stüszi vadász felirat. De a balótapályákon is nagy élet van ilyenkor (ez a francia petanque dalmát tesója), és a kávéházak is zsúfoltak.
Mindez a boldogság csak addig tart, amíg fel nem tűnnek az Afrika felől súlyos depressziót és idegesítően csendes esőt hozó jugó sötét felhői. Napokra lebénítva a várost. A középkorban jugó idején a bíróságok is zárva tartottak. Vagy amíg le nem csap a hegyekből a szikrázóan fényes, ám annál metszőbb széllel támadó, arcot, kezet dermesztő bóra. Egy-egy napra kisöpörve az utcákról a járókelőket. Ám akármilyen kemények is az itteni szelek, igazi jeget, jó eséllyel csak hűtőszekrényben vagy pohárban látnak a dalmát gyerekek.
Split mindig meglepi az embert, ha off szezonban merészkedik a városba. Pár éve például kitiltották az adventi sokadalomból a balkáni mulatóst, a cajkét, ami arrafelé éppoly invazív, mint nálunk a hazai gyártású lakodalmas „rock”. A regionális sajtó zászlós hajójának számító Slododna Dalmacija nyáron másfél kolumnán tárgyalta, hogy az internetes letöltési statisztikák szerint a horvát fiatalok is a bosnyák és szerb tömegzenét kultiválják. Mit sem törődve az idősebb nemzedék háborús sebeivel. Az idei tél szenzációja azonban egyértelműen a sosem látott jégpálya. Komolyan meglepődtem. Meg is néztem. Sőt, lehajoltam, megtapogattam. Hogy valóban vízalapú pályát építettek, vagy valami szintetikus csúszkáló felülettel menőznek a pálmafák árnyékában? Tényleg jég!
A Diocletianus palota aranykapujánál álló monumentális Nini Gergely szobortól pár lépésre, egy ligetben lehet csúszkálni. És természetesen korcsolya is bérelhető, bár az átlag spliti háztartásban sok minden előfordul. Ott is dugig tömöttek a lakásokhoz tartozó alagsori kacattárolók. De a hólapát, a síléc és a korcsolya azért nem gyakori. A szigorú szobor mostantól nem csak arról nevezetes, hogy a titói partizánállam helyett az Egyesült Államokat választó Ivan Meštrović alkotása, s már az sem szenzáció, hogy a nagylábujját egészen fényesre tapogatták a szerencsevadászok. Mert itt van a korcsolyapálya!
Maga a jégfelület nem kör- vagy jégkorongpálya-alakú, s nem is olyanforma széles gyorskorcsolyaszalag, mint amit a pesti Városligetben láthatunk. Bár a mintaadó zágrábi jégnek is van „folyosós” felvezető szakasza. Splitben ennél is óvatosabbak voltak a pályaépítők. Szinte csak a liget ösvényeit fagyasztották le. Így egy olyan barátságos jéglabirintus alakult ki, ahol mindkét korlát karnyújtásnyira van. Korcsolyával a lábukon kapaszkodva botladozhatnak a jéggel épp csak ismerkedők. Közhelyes, hogy ezek az apró lépések milyen óriási ugrást jelentenek Split lakóinak. Anekdotikus, hogy a dalmát gyerekek téli rajzai jellemzően egy ablakot ábrázolnak, melyen át az üres utcákon szállingózó hópelyheket nézhetjük a szobából. A szoba, persze, gyakorlatilag fűtetlen. A radiátorok csak a felületes házgyári tervezés eredményei, mert hőközpont nincs a városban. A tehetősebbek a klímát állítják fűtésre. A többiek meg olajradiátorral fűtik a leggyakrabban használt helyiséget.
Régente a korcsolyapályán mindig teát ittunk. Apám egy termosszal és az obligát korcsolyakulcsokkal toporgott a városligeti kanyarban, amíg Attila barátommal nyúztuk a több nemzedéket is kiszolgált korcsolyáinkat. A bakancsra csatolható, örökölt korik két-három körnél többet sosem bírtak egyhuzamban. Később, az egyetemi előadásokról ellógva, mert ugye délelőtt nem volt akkora tömeg, már csehszlovák hokikorival (jelzem, még mindig megvan, használom is néha) köröztem. Ahhoz már pohár forralt bor dukált. Splitben, a délutáni, pólós, napozós kávézás után még este sem kíván az ember forralt bort.
Szerencsére Horvátországban is évek óta dúl a kézműves sörforradalom. Helyi sörbloggerek szerint az egyik legjobb sörfőzde a medvegradi, Zágrábban a Samoborska utcában. Nem rossz az „ivósörük”, a Zlatni Medvjed (Arany medve) sem, de ezúttal az egyik boltban egy palack Crna Kraljica (Fekete királynő) mosolygott rám. Nem olyan ütős, mint egy erős craft beer: 4,8 százalékos. A nálunk hagyományosan elfogadott lager típust képviseli. Kicsit azért sűrű a habja, olyan borotválkozós forma. De a karamell malátás ízek miatt illik egy könnyed, langyos, adventi estéhez.
Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Živjeli!
Fotók: Faragó Emma.
