Nagy Izabella: Kardamomos buci, Virág sütőjéből

Elmentem Jordániába önkénteskedni. A legelső dolog, amivel találkoztam, a kardamomos török kávé volt. Aztán jött a kardamomos rizs, a kardamomos csicseriborsó krémleves, a kardamomos tea, a kardamomos süti és fűszer és shwarma. Minden kardamomos volt, tulajdonképpen, és én is kardamomossá lettem.

Hazajöttem, és elmentem a NOR/MA pékségbe. Mert ahol kardamom van, ott én is vagyok. Virággal mentem el, de ő nem kért. Aztán megette a fele bucimat. Ezért mondjuk mérges voltam (nem tudja), de aztán kijelentette, hogy ezt meg kell sütnie neki is (ez kiengesztelt).

Tíz órán át tartott. Mert a bucinak foszlósnak kell lennie, hogy elolvadjon a szájban. Kívül pedig ropogósnak és édesnek, és szálanként kell lehúzkodni a tésztát. Aztán az olvadós pillanatban kardamomosnak is kell lennie, hogy az ember ott helyben elaléljon, hogy millió darab szerotonin ütközzék a frontlebenyébe (esélyes a viháncolás is, a kéjes hümmögés, és az azonnali addikció).

Tehát a képlet: ez elment Jordániába; ez beleszeretett a kardamomba; emez tíz órán át készítette (első adag kuka, mert bár szép, nem finom; a második állítólag finom – én sajnos nem kóstoltam –, de a formáján még van mit csiszolni, tehát lesz egy harmadik sütés is); amaz jól lefotózta; ez az iciri-piciri pedig jól elképzelte, ahogy olvad a szájpadlásán a foszlós buci.

Szöveg: Nagy Izabella; sütés: Barbély Virág; fotó: Székelyhidi Zsolt. A nyitókép a második sütés végeredményét ábrázolja.