Faragó József: Prága #1 – Kávé tehejjel

Talán a vignettával kezdődött. Ugye, a szlovák autópályadíjat még előző este. Kényelmesen és online. De a csehek, egészen régimódian, sztrádamatricát árulnak. Ragasztósat! Mintha nem lenne enélkül is elég koszos a szélvédő. Tiszta szerencse, hogy a téli alkonyatban észreveszem az alig létező cseh–szlovák államhatárt. Amit manapság azért nem olyan könnyű megtalálni.

Botorkálok a sötét parkolóban, és azon kuncogok, hogy itt „hranice”, ami a délszlávoknál „granica”. Aztán a bódéban véletlen horvátul kérem a vignettát. Ami nem csak működik, de a matricás kisasszony egészen felvidámodik üzletszerű mélabújából. Innentől nincs megállás. Elvégre még a Hajduk Split labdarúgó klubot is Prágában alakították 1911-ben. A legrégibb, máig működő vendéglőben, az U Fleků sörözőben. És a Splitben „nemzeti sportnak” számító picigint, ezt a térdig érő vízben, hámozott teniszlabdával, hihetetlen szenvedéllyel űzött labdajátékot is Prágában diákoskodó dalmát egyetemisták találták fel. Szóval, valami mindig lehetett itt a levegőben.

És érzem, hogy engem is imádnak a csehek. Vállon veregetnek a sörözőben. A jégcsarnok büféjében, a kávé mellé rögtön bramborákot is kapok. Pedig tócsnit nem is kértem. Aztán a második napon végre felvilágosít valaki, hogy ha például kávét rendelek tejjel, ami csehül „káva s mlékem” lenne, de én horvátul mondom, hogy „kava s mlijekom”, azt ők ugyan megértik, de ez nekik roppant szórakoztató, szinte éneklő affektálás. Olyasmi, mondjuk, mint egy „kávé tehejjel”…