A nagy megvalósítások gyakran véletlen esetekből, jelentéktelen (vagy annak tűnő) észrevételekből, odavetett megjegyzésekből születnek. Ebben az esetben nem így volt. Feleségem felismeréseinek bagatellizálása ugyanis nemcsak tiszteletlen, de igazságtalan gesztus is lenne részemről, bármit mondjon is életem párja. Nos, ma reggel midőn otthagyott engem önkéntes izolációmban és a munkahelyére rohant, megemlítette, hogy ezekben a vészterhes időkben nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak úgy kidobjuk a maradék ennivalót, hiszen ki tudja, meddig és milyen megszorításokkal kívánja még bukaresti kormányunk elejét venni a koronavírus terjedésének, jó lesz, ha beosztjuk tartalékainkat és észszerűen gazdálkodunk szerény készleteinkkel (ha már nem voltam hajlandó bevásárlókosárral megrohamozni a boltokat, mi több: nemtörődömségemet tetézve mindentudó fölénnyel lemosolyogtam a Lidlben még a budipapírért is közelharcot vívó embertársaimat).

Azonnal belém nyilallt a felismerés, hogy szeretett nőm arra a két maréknyi lecsóra célozhatott, ami a tegnapi vacsora után szerényen meghúzódott piros lábaskánk alján, s én jelentőségteljesen Lili kutyánkra néztem, aki ebből rögtön megértette, hogy amennyiben holnap reggelig nem akad jelentkező a lecsóra, akkor azt majd ő kapja meg reggelire. Feleségem racionalitásra intő megjegyzése után viszont már biztos voltam abban, hogy a kutyának nemcsak a vacsorája, de a reggelije is bizonytalan (pontosabban be kell érnie száraz kutyaeledellel), s én kreatív módon fogok viszonyulni a megmaradt lecsóhoz. Szerelmem bölcsességében ugyanis nem kételkedhettem (pedig ő még csak nem is tudta, hogy a lecsóhoz szükséges rizs mennyiségét is rosszul mértem fel, és a hűtőben várta sorsát majd negyed kiló megfőtt rizs).

Adva volt tehát egy szerény adag lecsó és valamivel több rizs. Ezt az alapanyagot kellett átmenteni, s felhasználni ötszemélyes családi ebéd készítéséhez.

Megoldottam! Van egy balkáni étel (állítólag arab eredetű, de a görögök és a törökök vitték igazán sikerre), a muszaka. Magyarul rakott padlizsánnak nevezik. Úgy gondoltam, hogy készítek rakott padlizsánt padlizsán nélkül, a krumpli (burgonya, pityóka) helyett pedig rizst, illetve lecsót használok. Az alapozás rizzsel történt, erre (pörköltként elkészített) darált húst tettem, lecsóval befedtem, a végén pedig leöntöttem egy tejfelből, tojásból és reszelt sajtból összeállított szósszal, és huszonöt percig a sütőben pirítottam. Szerintem jól sikerült, de máris azon gondolkodom, miként fogom holnap ezt felhasználni, ha esetleg maradna belőle. Ötleteket elfogadok (Lili kutya kizárva).

1 thought on “Székely Ervin: Eledel járvány idején

  1. Rakott padlizsán, padlizsán nélkül? Én már rég rántott (prézlis?) csirkét eszem, csirke (és eszem) nélkül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel