Petrőczi Éva: Señor „Nesquick” – az Őrségben
Aki megszerette (rengetegen vannak!) és alaposan megismerte Tóth Gábor Ákos ötkötetes Balatoni mediterrán sorozatát, azonnal sejteni kezdi, mire is célzok új, megint alaposan „gasztro-díszletes” két kötete fölé írt címadásommal. Abban ugyanis szerepel egy gyerekorvosból lett séf, a koromfekete balatoni bevándorló, aki nem egyszerűen étteremtulaj, de az ízek bűvésze is. Ő – magyar feleséggel az oldalán – becézi két gyereküket „Nesquick”-nek, azaz „gyorskakaó” színű csemetéknek.
A Balaton-felvidéknél kevésbé ismert, bár nem mindennapi szépségű Őrségbe vezető két új könyvének főhőse, Leonardo egy ugyanilyen figura, csak fordított szereposztásban: ő egy olyan karibi származék, aki kubai színes bőrű anya és az őrségi Kúthelyről elszármazott apa gyermeke, atyjához, „Papa Lajoshoz” (ahogy a kubaiak becézték!) hasonlóan maga is olajmérnök. Apja „olajos feljegyzései nyomán a kubai szűkölködést megunó, magyarul szerencsére remekül beszélő fiú nekivág a repatriálási kalandnak, s olajat nem talál ugyan, de ősprimitív „kádas” gyógyfürdőt, kiaknázatlan wellness-lehetőségeket, meg egy lepusztult cérnagyárat igen.
S rengeteg különc figurát, köztük a roma Gyantást, akinek anyja nem csak a kubai vudu kultúra hazai rokona, de egyben zseniális főzőasszony is. A regényben ízesen megidézett receptjeiből megismerhetünk például egy rég feledésbe merült, de tapasztalataim szerint pompás ételt, az agyagban sült csirkét, mama Róza módra. A megkopasztott, beleitől megszabadított és kívül-belül befűszerezett csirkét vizes, törekes agyaggal tapasztják körbe, s ezt az agyaggömböcöt teszik a tűzbe. Ha az agyag kiégett, már a csirke is jó, csak földhöz kell vágni a gömböcöt…
Immár összesen hét Tóth Gábor Ákos-regény ismeretében bátran kijelenthetem, szerzőnk úgy ír ételekről (s valószínűleg úgy is főz), hogy csak ámulunk és bámulunk közben. Személyében ráadásul egy olyan nagybetűs Ínyencet tisztelhetünk és szerethetünk, aki olyan vékony, mint egy orosz agár, vagy egy orosz balett-táncos!
Leonardónak – ebben az egyszerre megnyugtató és felkavaró kúthelyi menedékvárban – Gyantáson és Róza mamán kívül más pártfogói, kényeztetői is akadnak, így többek között „házinénije”, szállásadója, Margó, aki ádáz főzőasszonyi holtversenyben van Rózával, és egy vacsorát „úgy vezetett le, mint egy tájegységi show-műsort”. Lakójának valóságos őrségi „konyhanéprajzi” előadást tart Zala megye paraszti fogásairól, legyen az dödölle, „hőkkön perec” (forró kövön sült perec), vagy éppen aszalt körte, szilva és alma. Mindegyik azt példázza, hogy – hála Istennek – az ízek nem szükségszerűen pénztárcafüggők. Ettem én már ehetetlen kotyvalékot jómódú háztartásokban és klasszikus finomságokat nagyon szűkösen élő családoknál. Magyarán: Tóth Gábor Ákos könyvei nem csak szórakoztatnak, de tanítanak is. Olykor még „gasztro-komparatisztikai” epizódokkal is szolgálnak. A Forrásvidék sorozat első kötetében – mint valaha spanyolból, sőt, „kubaiból” sokat (sajnos, sok gyönge verset is) fordítónak – nagyon kellemes közjáték volt nekem az a jó két oldal, amely azt az estét idézi fel, amikor Leonardo egyik helyi cimborájának, Gyulának – természetesen falatozás közben – akkurátusan előadta a magyar és a spanyol (kubai) disznóölés közti különbségeket, név szerint bemutatva a hispán sonkát és kolbászt!
A második kötetben Kúthelyen már gyökeret verő hősünknek az olajlegenda mellett egy ugyancsak alaptalan gyémántlegendával is meg kell küzdenie, de Gyantás, aki apai ágról féltestvérének, s nem csupán barna „színtestvérének” bizonyul, szövetségesévé válik a sokkal reálisabb gyógyvíz-bizniszben. A palettát színesítik a gyakran-pityókás holland bevándorlók, s Bozzi úr, az éjszákba bele-belenyekergő, önjelölt tenorista. Ráadásként van a regénynek egy megszállott „zöld”, azaz természetvédő szereplője is, Leonardo baleset miatt kerekesszékbe került, de tevékeny szerelme, Elvira.
A történések hátterében itt is minduntalan ízekre bukkanunk, köztük például az erdélyi házicsoki őrségi testvéreire, Csokis Gyuri remekeire. Itt pedig ismét egy jóízű Magyarország-Kuba összehasonlítás következik, az első kötet disznóölési epizódjának méltó folytatásaként, mintegy desszertnek: „Mondjuk, eddig annyit tudtam az itteni csokiról, mint a kubairól. Jó, jó, elvégre Baracoa Havannához képest a sziget túloldalán található… Nekem soha nem sikerült eljutnom Baracoába, boltba meg a csoki nem jutott el, sejthető, hogy ez kinek volt nagyobb veszteség. Nagy ritkán baráti országok nugátját lehetett kapni, no, aki azt kitalálta, kakaóbabon térdepeltetném élete végéig. (…) Csokis Gyuri állítólag jó évtizede költözött az Őrségbe, s az a hitvallása, hogy »az emberek először a szemükkel esznek, aztán a szájukkal.« Illetve egy francia mondásban hisz: »Tíz emberből kilenc szereti a csokit, a maradék meg hazudik.« Van pisztáciás étcsokijuk, a fügelevél erezetét mutató bonbonjuk, tökmagolajos pralinéjuk, roppanós sós karamelljük.”
Külön csavar a regényben a balatoni „pentalógia”, az öt kötettel hódító mediterrán barangolás főhősének, T. G. Oaksnak hirtelen-váratlan kúthelyi felbukkanása is, akit, mint jeles „visszaemigrált” borászt akár Leonardóék palackozott ásványvize, a fröccskészítésre alkalmas Kúthelyi Gyémánt is vonzhatta (volna) az Őrségbe. De mégsem ez a piacon most felbukkant nedű, hanem egy helyiérdekű szó, a „bariszőlő” indította útnak a kanadás magyart, amelytől új szőlőfajtát, s új borászati bravúrt remélt balatoni szőlőjében „Őoakssága”. A mindentudó természetbarát, Leonardo szeretett Elvirája jóvoltából kiderül, hogy ez merő tévedés, s a félreértés tisztázása mellé még egy napjainkban nagyon időszerű természetgyógyászati leckét is kapunk tőle, a tolószékében is teljes életet élő, szép, fiatal teremtéstől.
„– Ó, csak annyi, hogy a bariszőlő a fekete áfonya termésének helyi elnevezése – hangzott a kuncogással kísért válasz –, úgyhogy valaki jól megetette ezt a szerencsétlent ott a Balatonnál.
Majd rögtön előbújt belőle a képzett füvész: – Egyébként a látogatóközpont (a kúthelyi vezérkar lassacskán megvalósuló álma – P. É.) shopjának egyik sztárja is lehetne, mert a frissen szedett fekete áfonya száz grammja mintegy négyszáz milligramm antocián származékot tartalmaz. Az antociánok serkentik a kollagénszintézist, ami elengedhetetlen a kötőszövetek és a bőr egészségéhez, üdeségéhez, antibakteriális és keringésélénkítő hatásuk is van, valamint serkentik az immunrendszeri védekezést…”
Kedves Barátaim az Arnolfini Kantinban, tehát: kedélygyógyító kúthelyi kalandokra, remény-erősítő Forrásvidék túrákra és áfonyamajszolásra fel!
Tóth Gábor Ákos: Forrásvidék. Olajláz az Őrségben, 21. Század Kiadó, Budapest, 2019; 319 oldal, 3490 forint | Tóth Gábor Ákos: A kúthelyi gyémánt. Forrásvidék 2., 21. Század Kiadó, Budapest, 2020; 304 oldal, 3490 forint | Nyitóillusztráció: Őrségi udvar (fotó: Zsubori Ervin).