Erényi Ágnes: Az olaj csodája

Nem tudom, ki és mikor találta ki, hogy összevonja a hanuka és karácsony szavakat, de engem ez zavar. Az erőltetett párosítás nem köti össze a zsidó és keresztény kultúrát, hiszen a két ünnepnek az időpont közelségén kívül semmi, de semmi köze nincs egymáshoz.

Én még oly korban voltam gyerek, amikor a nagymamám – titokban, behúzott függönyök mögött – vette elő azt a fura, viharvert gyertyatartót, s nyolc estén keresztül érthetetlen varázsigéket mormolva gyújtott meg eggyel több gyertyát. Azt sem értettem, hogy ha van otthon elég gyufa, akkor miért nem azzal gyújtja meg a kanócokat. Szóval az egész nagyon rejtélyes és misztikus volt. Azonban tudtam, hogy a rítus után jön a jutalom: a fánk.

Aztán meghalt a nagymama, a gyertyatartó is elveszett valahol, többé nem volt igazi fánk, egy időre elveszett a hanuka.

Mióta én is nagymama vagyok, az unokáim gyújtják a gyertyát, ők mondják a napi áldást, s a lányom süti a fánkot. Ebben az évben azonban ez nem így lesz, nem lehet így.

Tehát, ahogy a hős Makkabeusok legyőzték a sötétséget, úgy győztem le én is a félelmemet a fánksütéssel kapcsolatban, amelyről azt gondoltam, nekem az nem megy, abban van valami varázslat, azt csak a kiválasztottak tudják. Elolvastam körülbelül félszáz receptet (szerintem csaknem egyforma mindegyik), s hősiesen megalkottam életem első, de biztosan nem utolsó szalagos fánkját.

Boldog Karácsonyt és Hanukát mindenkinek!

Fánkok és fotó: Erényi Ágnes.