Faragó Emma: Konyhaterápia #1 – Előhang, tengerparti kávéval

Rügyeznek a fák, némely virág már színesen pompázik. Az esti sétákon denevérek táncait is lehet látni, ahogy felszabadultan repkednek a téli álmuk után. A spliti kávézok teraszairól hangos beszélgetések zaja hallatszik, olykor helyet is alig lehet találni. Sokan, jól bevált módszerként, elvitelre kérik a kávét.

Jól esik egy pohár kávéval a kézben kiülni a tengerpartra. A Nap gúnyos sugarai azonban emlékeztetnek rá, hogy az idő nagy részében továbbra is csak képernyőn keresztül élvezhetem az életet. A barátokkal is hébe-hóba sikerül csak találkozni.

Nem szeretek főzni, nálam a konyha alapállapota a soha meg nem szűnő káosz. Még ha akadnak is pillanatok, amikor minden ragyog, a következő percben már mindig kiborul, kiömlik, szétszóródik valami, vagy a nagy semmiből mosatlan edények hada keletkezik.

Mindezzel együtt, a négy fal közti magányon olykor a konyhában való alkotással próbálom túltenni magam. Nem annyira főzésként tekintek ezekre, mint inkább egyfajta terápiás alkalmakra. A túlélés eszközeire.

Fotók: Faragó Emma.