Sós Evelin: Mesetabletta #2 – Hogyan nem lettem tojásfestő?

Az előbb gyönyörű húsvéti tojásokat mutattak a tévében. Pillanatok alatt eszembe jutott, hogy miért, illetve hogyan nem lettem én tojásfestő.

Annak idején az IDEA Iparművészeti Vállalatnak készítettem tűzzománcokat. Egyszer csak híre terjedt, hogy mindennél jobban keresnek tojásfestőket. Persze zsűrizésre be kellett adni saját magam által készített festett tojásokat. Én nem szeretem a tojást, rossz emlékek fűznek hozzá – kiskoromban például a záptojásokkal való találkozások is meghatározóak voltak –, de családi nyomásra neki kellett fogni, hogy legalább 10 darab szép hímes tojást fel tudjunk mutatni.

Mivel addig az otthoni NDK-s húsvéti matricás tojásfestő készletet használtam, már az is hagyományőrzésnek számított, amikor néha vöröshagyma héjával színezett lében főztem családunknak a húsvéti „piros” tojást. A férjem vett egy jó adag nyersanyagot a pályázathoz, de már az első teendő, a nyers tojás pici lukon történő kifújása is nagy gondot okozott – ezt szerencsére nem nekem kellett csinálni. Gombostű, fúrógép, minden kipróbálva. Egy idő után a kis csőalakú lakótelepi konyha minden részét tojások, tojásmaradékok borították. A nyers tojások továbbadását nem szerveztük meg, felhasználásukra pedig nem volt idő.

Végül összeállt egy sorozat, s ahhoz képest szerintem nem is lettek csúnyák, amennyi szenvedéssel jöttek létre, de semmi közük nem volt a valódi hímes tojásokhoz. Ha jól emlékszem, azért beadtuk, de nem nekem kellett szégyenkeznem velük a személyes jelenléttel.

Otthon még évekig kerülgettük a saját tojásainkat, talán húsvétkor elő is vettük, ha nem volt kéznél jobb. De nekem rémálomként maradt meg a projekt az emlékezetemben, az a 8. emeleti konyha soha nem nézett ki úgy.

Így aztán nem lettem tojásfestő. Továbbra is maradtam a tűzzománcaimnál.