Régen, a vasfüggöny idején, bizonyos finomságokat csak akkor kóstolhattunk meg, ha valaki – rokon vagy kolléga – nyugati országba látogatott. Ilyenkor kértünk például gumimacit, Milka csokit, hűtött pudingot vagy jó kis sajtokat.

Ma ilyen finom, szépen becsomagolt mini sajtocskákat kaptam, amitől szokás szerint beindult nálam a gépezet, és lelki szemeim előtt megjelent a múltból egy nagy bevásárlókocsi, egy stockholmi szupermarket oldalában. Ott árválkodott gazdátlanul, de ami mindennél rosszabb volt: többféle mélyhűtött termék is volt benne. A férjemmel megálltunk a kocsinál, várakoztunk, hosszasan nézegettünk körbe, miközben megtárgyaltuk, hogy szörnyű, milyen felelőtlen emberek vannak. Majd – attól félve, hogy a mélyhűtött készítmények valóban csöpögni kezdenek – fogtuk magunkat, és gondosan megkerestük a boltban, melyik termék melyik mélyhűtőbe való, és szépen visszatettünk mindent a helyére…

Nekünk ez volt az első napunk Stockholmban, és boldog megelégedést éreztünk, hogy máris milyen rendesek voltunk, máris valami jót cselekedtünk. Elkezdtünk a saját vásárlásunkkal törődni, ám egyszer csak azt vettük észre, hogy megjelent egy férfi az otthagyott bevásárlókocsinál, és nem akart hinni a szemének. Értetlen arckifejezését, tétova mozdulatait sohasem fogom elfelejteni. Körbetekintett, alánézett a kocsinak, keresgélt, forgolódott – és nem értette. Volt olyan termék, amiből csak egy volt, és amikor visszament a pultokhoz, meg is találta a helyén, így végül talán kitalálta, mi történhetett. De hát olyan sokáig volt távol, és mi csak jót akartunk…

Azért ugyanakkor és ugyanott sikerült valami igazán jót is cselekedni. Egy idős vásárló odajött hozzánk, mert nem tudta elolvasni az apró betűs árcédulát. Odatartotta a férjem elé, aki svédül nem tudott ugyan, de a számokat 1-től 10-ig valami miatt megtanulta. Nem jött zavarba, s a leírt százharmincötös számot így olvasta fel a kérdezőnek: egy, három, öt. Az illető megköszönte, és nyilván sohasem tudta meg, hogy olyan valakitől érdeklődött, aki aznap érkezett az országba és a számjegyeken kívül egyetlen szót sem tud svédül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel