Pető Tünde: A pebernødder és más dán karácsonyi édességek

A karácsony összeforrt az édességek fogyasztásával. Meglepő, de igaz: 1672 körül a gyógyszertárak árusítottak bort, sört, égetett szeszes italokat, fűszereket és édességeket is, azzal a céllal, hogy elvegyék a keserű pirulák ízét.

A dán karácsonyi aprósütemények között mindenképpen megemlítendő a brunkager, a vanillekranse, a jødekager és és a finskbrød is, de mind közül a pebernødder a legrégebbi: már az 1500-as években is készítették. A középkorban az aprósütemények erősen fűszeresek voltak, ez is ezt az ízlésvilágot tükrözi.

A karácsonyi tésztafélék között szerepel továbbá a kicsit fánkra emlékeztető klejner és az æbleskiver is. Utóbbi egy almás szelet, a magyaroknak is szokott ízleni. Eredetileg nem is sütemény volt, hanem valóban vékony almaszeletekből állt, amelyeket lisztben megforgattak és vajban kisütöttek. Házilag is meg lehet próbálni elkészíteni, amihez számtalan jobbnál jobb receptet találhatunk az interneten, de tapasztalataim szerint Dániában igazán kiváló minőségű gyorsfagyasztott változatot is lehet kapni belőle a helyi boltokban.

A honningkage (mézes sütemény) régen annak köszönhette a népszerűségét, hogy mivel a cukor drága volt, inkább mézet használtak az édesítéshez. Az első cukorfinomítót csak 1620-ban nyitották meg Koppenhágában.

Az édességek között nem feledkezhetünk meg a marcipánról sem, amelyet eredetileg az 1100-as években hoztak magukkal a zarándokok a Közel-Keletről Európába. Különösen Németország északi részén, Lübeck környékén élt sok marcipánkészítő. A dániai marcipángyártás csak 1909-ben indult el, Odense városában.


Fotók: Pető Tünde, Koppenhága.

Vélemény, hozzászólás?