Petrőczi Éva: „A falánk királynő”

Miközben Rhys Bowen rendkívül fordulatos történelmi „gasztrokrimijét”, Az Angyal-öböl felett című regényt ízlelgettem, újra meg újra eszembe jutott a neves táplálkozástörténész, Annie Gray méltán világhírűvé lett, pár éve angolul olvasott könyve, amelyet – tudtommal – még nem fordítottak le magyarra. Ebben a komoly kutatások eredményeként létrejött, mégis nagyon mulatságos és dietétikai-viselkedési tanúságokban gazdag művében Gray, e műfaj méltán nagyra becsült kutatója és egyben szerzője – már nagy munkája címében is – ugyanazt a The Greedy Queen-t (Falánk királynő-t) hozza elénk, mint Rhys Bowen új könyve. Vagy, hogy két film-előzményt, vagy közeli rokont is említsek, ne felejtsük el John Erman kétrészes moziját, a Viktória és Albertet, de főként és elsősorban a Stephen Frears rendezésében méltán világsikert aratott Viktória és Abdult, amelyben Judy Dench, a brit film és színpad egyik nagyasszonya, valósággal remekelt a tolószékében is csupa erő és akarat királynő szerepében.

A Bowen-regény tulajdonképpen könyv a könyvben: egyfelől Viktória királynő utolsó, habzsolásba fulladt éveinek, s különösen nizzai nyarainak története, másfelől az arisztokrata családba született Isabella Waverlyé, akit főzési szenvedélye ment ki a nyomorból, s teszi az uralkodónő kisebb kegyeltjeinek egyikévé. No, nem annyira , mint az itt is fel-felbukkanó, s az ifjú fakanál-forgatóba minduntalan ok nélkül belekötő Abdult. De a tehetséges kisasszony nagyon finom és nagyon angolos teasüteményei, a scone-ok, s egy sikeres főszakács-helyettesítés révén mégsem marad a királynő „stábjának” nevenincs statisztája.

Lássuk először Isabella – álnevén Helen Barton – megismerkedését Angelo Romano, a királynő híres, olasz származású londoni chef-je konyhájával: „Lementünk a lépcsőn, ezúttal egy csempézett folyosón, majd egy lengőajtón át egy hatalmas konyhába léptünk. Elakadt a lélegzetem. Az egyik fal mentén ragyogó rézedények lógtak a kampókon, méret szerint növekvő rendben, egyliterestől a többliteresig. Alattuk tűzhelyek sora állt, amelyeken lábasok fortyogtak, csábító fűszernövények illatát árasztva. Észrevettem, hogy többnyire modern gáztűzhelyek, és csupán néhány régimódi széntüzelésű akad, a biztonság kedvéért. Körben tisztára súrolt fenyőasztalok sorakoztak, és mindegyiknél szakácsok dolgoztak. Úgy tűnt, egy egész sereg, tiszta fehérbe öltözve, egyesek magas séfsapkát, mások egyszerűbb fejfedőt viseltek… Alaposabban szemügyre véve őket, láttam, hogy szinte mindegyikük férfi. Csak néhány idősebb nő akadt közöttük. Fiatal lány egy sem.”

Az ifjú segédszakácsnő a következő hetekben lassacskán megtanulja a királyi konyha furcsaságait, megismeri az olasz főszakács és angol beosztottjai közti láthatatlan, ki nem mondott versengést az olasz és angol konyha között. És magában ámuldozik őfelsége féktelen étvágyán, többek között óriási vaj, tejszín és fagylalt rajongásán, s a neki feltálalt fogások szinte végtelen számán. Egyszer meg is pillantja Viktóriát, s élményét így summázza: „Megdöbbenésemre észrevettem egy pónifogatot. Egy gömbölyded kis öregasszony ült rajta. Ez biztosan a királynő, hasított belém a felismerés. Elég gyakran láttam a fényképét, és az arcát a pennyken.”

A királynő özvegységének első időszakától napról napra fokozódó étvágyát természetesen nem csak a konyha robotosai észlelték, hanem orvosa, s egyik, végtelenül korrekt bizalmi embere, Sir James Reid is. Olyannyira, hogy kétségbeesésében az előkelő nizzai hotelbe is magukkal hozott, otthoni olasz séf, Angelo segítségét kéri: „– Őfelsége étrendjéről van szó. Biztos vagyok benne, ön is észrevette, hogy túl sokat eszik. Tömi magát, erről van szó. És közben semmit nem mozog. Azt mondja, a lába már nem bírja… Ennek eredményeképpen pedig egyre kövérebb és kövérebb. Ha ez így megy tovább, szívelégtelensége, emésztési zavara, cukorbetegsége és mindenféle egyéb kellemetlen betegsége lesz, és korai halál vár rá.” (Itt jegyezzük meg, hogy amikor Viktória unokatestvére, Albert német herceg felesége lett 1840-ben, mindössze 45 kiló volt a testsúlya, s ezen az sem sokat növelt, hogy tizenhét év alatt kilenc gyermek anyjává lett. Úgy tűnik, az özvegység, a szerelem hiánya tette falánkká! P. É.)

A nyolcvan év körül járó királynővel a falás meg az elhízás művészetében szinte teljesen egyenrangú, ugyanakkor „nőfaló” trónörökös, Albert walesi herceg, alias Bertie! veheti csak fel a versenyt. Ez a dromedárszerű, idős férfi a szép segédszakácsnőt is durván megkörnyékezi. Különösen a nizzai hetekben, amikor a Buckingham palota konyhájában „uralkodó” olasz Angelo főszakács mellett egy francia kollégája, a hotel konyháját vezető Lepin séf is belép a képbe, tehát az alacsonyabb beosztású angol főzőembereknek és főzőasszonyoknak minden csepp „igazi angol” falatért meg kell harcolniuk, királynőjük és a maguk kedvére…

Bármilyen békésen telnek is – néhány „szerelmi vadászatot” kivéve – a nizzai napok, olykor erőltetett királyi piknikekkel tarkítva, mégis eljön a nagy felbolydulás ideje. A királynő egyik kegyence, a szörnyű Wilhelm gróf mérgezés áldozata lesz. Haláláért – teljesen igazságtalanul – a fiatal angol segédszakácsnőt teszik felelőssé, aki állítólag a helyi piacon mérgezett gombát vett, s abból készített halálos ételt a grófnak .A gyilkos azonban nem ő volt, hanem Viktória rokona, Zsófia hercegnő, aki gyűlölte az uralkodónő által ráerőltetett vőlegényét, s bonbonba injekciózott heroinnal tette el őt láb alól, miután korábban nem sikerült lelőnie ezt a gyűlölt férfit.

Azonban, minden jó, ha a vége jó: Helen (valójában Isabella) ártatlansága beigazolódik, s férjhez megy egyik korábbi főnökéhez, a francia Lepin séfhez, akivel – gasztrokultúrájukat egyesítve – elegáns éttermet nyitnak a Riviérán. Az étel- és konyhaeszköz-leírásokban nem mindennapian gazdag, szórakoztató könyvet ilyenkor ünnepek után különösen is érdemes elolvasni, mert az érintetteket, a falánkságra hajlamosakat szépen leszoktathatja a „Viktória-kórról”, vagyis a mértéket nem ismerő habzsolásról.

Rhys Bowen: Az Angyal-öböl felett; fordította Ács Eleonóra | Centrál Könyvek, 2021; 416 oldal, 3980 forint | A nyitófotón Viktória (1819–1901), Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának királynője, India császárnője 1887-ben; George Hayter festményén ugyanő 15 éves korában, még hercegnőként (forrás: Wikipédia).